Dada Cabaret
„Mialatt e verskánon egyre jobban növekszik, terebélyesedik, emberek halnak, pusztulnak, vesztik az életük. Játsszuk hát az őrültet uraim, hogy elkerüljük a besorozást. Színleljük az elmebajt, hogy megszabaduljunk a civilizációtól. Játsszuk el a tökkelütöttet, hogy megszabaduljunk a múlttól. Színleljük az ügyefogyottat, hogy elslisszoljunk a jövő elöl…”(Részlet Matei Visniec: Dada Cabaret című művéből).
Színház és zene
kivételesen izgalmas egyvelege, Matei Visniec látomásos abszurdja
keveredik a barokk falzettek, a mozgalmi dalok, a német kabarék, a
francia sanzonok, az orfeumok és varieték világával. Életre kelnek a
dadaizmus emblematikus alakjai, Lenin, Sztálin és egy fekete macska
is...
Visniec darabja a polgári társadalom őrületének
tükörképeként a művészet formanyelvét, korlátait és szabályait
megcsúfolva tiltakozik az emberi és művészi „világégés” ellen.
Szatirikus kiáltványának központi alakja a modern civilizációtól
megcsömörlött Monsieur Dada, aki féktelen és kegyetlen infantilizmussal
lefolytatott vallatás által nyilvánosan rombolja le Tristan Tzara, a
dadaisták anarchista vezetőjének emberi tartását és művészi önképét. A
kettejük közti - az „igazság pillanatának” is nevezett -, találkozás
kibontja és leleplezi a 100 éve útjára indított avantgárd mozgalom
visszásságait, ellentmondásait és torzulásait. Mi az igazság a dada szó
eredetével kapcsolatban? A francia-német szótárból kiragadva, csakugyan
falovacskát jelent? Vagy a román nyelv duplán bólogató igenjének
csökevénye? Esetleg a zürichi emigrációban, a Voltaire Cabaret
szomszédságában élő Vlagyimir Iljics Lenin forradalmi hagyatéka?
Kérdések, melyek megválaszolása felszínre hozzák a dadaizmus redőiben
megbújó harag, káosz és frusztráció által generált új művészi identitás
lényegét, hogy „tabula rasa”-t teremtsenek, megsemmisítsenek minden
bevett fogást, „kulturális vívmányt”, mindenféle kényszert és cenzúrát
és visszatérjenek a nullához, ahonnan kiindulva minden lehetséges,
hiszen a dadaizmus lényege a játékosság, a nyelvek keveredése, a
verbális és non-verbális jelek furcsa együttállása. Mindez kezdetek óta a
Maladype Színház és a szerző forma- és stílusvilágának is sajátja.