Szabadtéri Színházak Szövetsége új elnököt választott

A Szabadtéri Színházak Szövetsége márciusi, tisztújító közgyűlésén Pócza Zoltánt, a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház igazgatóját választotta a 2016. november 25-én elhunyt Gedeon József megüresedett elnöki posztjára.

A Szabadtéri Színházak Szövetsége Mátyás Irén, a Zsámbéki Szombatok Művészeti Fesztivál és Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatóinak kezdeményezésére, a legnagyobb és legrégebben működő szabadtéri színházak alapításával jött létre 1997-ben. A Szövetség célja, hogy összefogja a hivatásos magyarországi szabadtéri színházakat, erősítse a szabadtéri színházi kultúrát, kapcsolatot tartson a hazai szakmai szervezetekkel, intézményekkel, hatóságokkal, továbbá műsoraikat összehangolják és közösen új produkciókat is létrehozzanak.

Az elnöki posztot az alapítás óta Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója töltötte be. A gyulai születésű, bölcsész és művészeti menedzser végzettségű Gedeon József nevéhez fűződik a gyulai kulturális élet számtalan programja és eseménye, többek között a gyulai nemzetközi Shakespeare Fesztivál, vagy a 24 éves múlttal rendelkező Gyulai Vár Jazz Fesztivál.

Az elhunyt elnök emlékére és tiszteletére a Szövetség kezdeményezte, hogy a 2007-ben alapított Amfiteátrum-díjat nevezzék át Gedeon József-Amfiteátrum-díjra. A díjat a Szövetség azzal a céllal hozta létre, hogy elismerésben részesüljenek azok, akik kiemelkedő teljesítményükkel pályafutásuk során sokat tettek a magyar nyári színházi kultúráért. Hagyománnyá vált, hogy a díjat a MASZK Országos Színészegyesület a színházi világnap alkalmából "Színház az egész..." című jótékonysági estjén adják át a Budapesti Operettszínházban, idén 2017. április 4-én tartják a rendezvényt.