Fekete

Balog István vitézi drámáját Németh Ferenc átirata nyomán színpadra írta: Lénárd Róbert.
Az előadás rendezője Žanko Tomić.

Gyökeres változások a szupermarketben

A Fekete című előadás és minden ami benne zajlik ‒ furcsa.

Balogh István 19. században íródott drámája reakció a Belgrádban történő törökök elleni lázadásra, amely később az első szerb felkelés néven épült be a köztudatba.

A szöveget Németh Ferenc adaptálta, majd Lénárd Róbert ‒ nem igazán tartva magát az alapszöveg romantikus drámaszerkezetéhez ‒ teljesen átírta.

A Žanko Tomić által rendezett zsánerében akció-musicalnek titulált darabban Fekete a turkokapitalizmus elleni lázadás élére került, társai Sztanoje Glavás és húga, a feminista Angyélia, a családja által keresett bizonyos Szímity nevű entitás, és még néhány alak, aki ahogy azt a forradalomban illik, csak ki szeretné használni a helyzetet.

Az Osztrák-Magyar Monarchia az Európai Unió, Szerbia egy szupermarket, amihez érdekek kötik az arabokat és az oroszokat is. A darab tele van hasonló izgalmas metaforákkal...

Bármennyire is viccesnek tűnik ez az ultra-ironikus, a giccs határait pengető komédia, egyáltalán nem naiv, hiszen ez a zsáner még a 20. századi úgynevezett „komoly” művészetekben is meglelte helyét.

A giccsből a kempbe, kempből a trashbe való áthajlás, a határok eltörlése valójában eredeti művészi stratégia és kifejezési forma, amely öszekeveri és megbolygatja a határokat a populáris, a klasszikus és az akadémiai kultúra között.

A deelitizáció, a társadalmi osztályok közötti különbségek elleni lázadás hozzátartozik a trash művészethez és hozzájárult annak a fejlődéséhez, tehát van értelme helyet adni neki olyan intézményekben is, mint a színház, főleg ha elavult, hipszteres témákkal foglalkozik, mint például a politika és fogyasztói társadalom elleni lázadás.

De miért épp Karađorđe? Miért ne? Ez is egy ide illő kritika, „drámai fordulat”, ha megfigyeljük a vezérségből, a hősiességből és a személyi kultuszból adódó problémákat, hiszen alapból a gyökeres változás szükségéről van szó.

Hiszen nyilvánvalóan semmi sem változott meg, mióta világ a világ.

Az Újvidéki Színház társulata, ezúttal Mészáros Árpáddal (Feki) az élen, és új gárdával megerősítve (Soltis Lehel, Szalai Bence, Ozsvár Róbert, Orlovity Sztaniszlava) újból hibátlan, Elor Emina, Crnkovity Gabriella, Pongó Gábor, Német Attila, Sirmer Zoltán átláthatatlan színészi bravúrjaival...

Az előadás vizuálisan (díszlet Saša Senković, jelmez Jasna Badnjarević, fény Majoros Róbert, koreográfia Ista Stepanov, smink Bojana Radović) és hangzásilag (zeneszerző Klemm Dávid, hangosítók Lukács Attila, Bíró Tibor, Fekete Árpád) is mély nyomot hagy a nézőben, a vicces public replacement-reklámokkal Tarantinóhoz, Bollywoodhoz, Internacionáléhoz, testvérgyilkossághoz, ISIS-hez, az újabb, finomabb és jobb üdítőkhöz, felmosószerekhez, telefon-applikációkhoz, és ki tudja még mi-mindenhez, ami a Fekete című előadásban nagyon, nagyon viccesnek tűnik.

Igor Burić
Dnevnik napilap


Galéria