Lúdas Matyi a Cirkuszban

Idén, 2016. január 6-án ünnepeltük Fazekas Mihály magyar költő és botanikus születésének 250. évfordulóját. Részben ezért is esett választásunk méltán leghíresebb és szűnni nem akaró hatásúLúdas Matyi, egy eredeti magyar rege négy levonásban című elbeszélő költeményének feldolgozására.

Cirkuszi porondon, a cirkuszművészet eszköztárát maximálisan felhasználva mi dolgozzuk fel először ezt a művet, mely terveink szerint méltó folytatása lesz a márciustól augusztusig játszott, évtizedek óta nem tapasztalt sikert és nézőszámot eredményező, orosz és ukrán cirkuszművészek közreműködésével készült Atlantisz gyermekei című előadásunknak.

Lúdas Matyi a cirkuszban egy újszerű, műfajteremtő cirkuszi előadás lesz, melyben kísérletet teszünk a hagyományos, gravitációt kinevető, emberfeletti teljesítményekkel lenyűgöző cirkuszművészeti produkciók társművészetekkel történő vegyítésére. Így kap szerepet előadásunkban az artistamutatványok és állatszámok mellett a színház, a zene, a báb- és táncművészet, valamint a költészet. Segítségükkel egy olyan történetet szeretnénk elmesélni, mely ott van minden nézőben; egy történetet az ember álmairól, a hit fontosságáról, az erények szerepéről, a bosszúról és megbocsátásról, az egyszerre bennünk és a világban egymással örök idők óta harcoló rosszról és jóról.

Lúdas Matyi a cirkuszban színház lesz? Musical? Cirkusz? Egyszerre egyik sem és mindhárom egyszerre: egy olyan összművészeti produkció, mellyel tovább megyünk a cirkuszművészet megújításának útján, hogy pár év múlva kellő tudással, és még több fantáziával, valamint az új cirkuszi nyelvet kereső kísérleteinket korszerű csúcstechnikával segítve nyithassuk meg a közönség előtt a Közép-európai Cirkuszművészeti Központ kapuit.

Galéria