Hamupipőke

Hamupipőkét mindenki ismeri. Ő a bájos, szeretetre méltó fiatal lány, akinek gonosz mostohanővérei jóvoltából nem a felhőtlen boldogság ragyogja be életét. Ám végül, annak rendje és módja szerint, mégis őt veszi feleségül a herceg, majd boldogan élnek, míg meg nem halnak.
Rossini, a 19. század elejének egyik legnagyobb zeneszerzője, aki pontosan tudta, hogy mi kell egy vígoperához, nem sokkal A sevillai borbély és az Otelló után újra maradandót alkotott. A Hamupipőke népszerűsége a bemutatót követően még vetekedett is A sevillai borbélyéval, később aztán egyre kevesebbszer játszották, főként a rendkívüli nehézségű áriák miatt. Az elmúlt évtizedekben azonban újra visszakerült a színházak repertoárjára, és méltán vált ismét a közönség kedvencévé.
Előadásunkban az egész család megtalálja a maga szórakozását. Hisz aki felnőttként már réges-régen nem hisz a tündérekben, az egerek húzta tökhintókban és úgy általában a csodákban, az Rossini dallamaiban gyönyörködve most mégis önfeledten élheti át azt a varázslatot, amit Ferretti librettóján keresztül a mese mint művészeti alkotás kínál.
 
Ajánló:
Jónéhány éve írtam meg a Hamupipőke történetét - bábelőadásnak, és a kicsi lányomnak (aki akkor még tényleg kicsi volt) olvastam fel először, amikor elkészültem a szöveggel. Ezért most sem Rossini jut eszembe elsőként - persze, a zeneszerző zsenije alkotja meg a darabot, mégis inkább gondolok Ferrettire, arra a fickóra, aki felnőttmesévé formálta a Hamupipőkét, igazi, emberi történetté.
beckzoli (30Y) 

Galéria