Szürke galamb

“A férfi jól ismerte ezt a városrészt, tudta, milyen fajta népek laknak itt, az egykor működő téglagyár környékén, nagy erejű, indulatos, sokat evő-ivó, szeretkező, szabadéletű fajtából való emberek, akiket valamikor a megélhetés reménye hozott ide messzi tájakról, aztán a kis sár-, vályogházakban úgy-ahogy megtelepedtek, gyereket csináltak, és itt ragadtak.”

Egy vidéki kisvárosban vérzéses járvány tör ki, amely miatt tömegével halnak meg az emberek. A rendőrség nyomozni kezd, ám hiába. A káosz nőttön nő, a városon eluralkodik a bűn, és felszabadítja az emberekben szunnyadó ösztönöket és vágyakat. Molnár János, a készenléti rendőrség hadnagya épp szabadságát tölti, ám főnöke kérésére belesodródik az ügybe. Nyomozása során azonban nemcsak a nyomorúságos jelennel, hanem saját bűnös múltjával is szembe kell néznie.

“Kemény krimi”, “bűnregény” és hasonló jelzőkkel szokták illetni Tar Sándor emblematikus művét, a Szürke galambot. Az apokaliptikus vízióként is felfogható történet a rendszerváltás utáni időszak kezdetén játszódik – valahol az elhallgatott, nyomasztó múlt és a bizakodással teli jövőkép között.

Horváth Csaba rendezése egyszerre fizikálisan naturális és mélyen költői, amelyben a nyomor élveboncolása mellett Néger alakjában felcsillan a megváltás reménye is.