Elnémulás

A megrendítően szép Elnémulás című darab, a kis nemzetek nyelvéért érzett felelősség balladisztikusnak is mondható drámája. A darab ősbemutatójára Észak-Olaszország egyik tartományában, a kihalófélben levő friuli nyelven került sor, mely az újlatin nyelvek egy olyan változata, amit már régebben is csakötvenkétezren beszéltek.

A 2020-as év különösen fontos a magyar nemzet életében, hiszen kereken száz esztendeje lesz annak, hogy Versailles-ban a nagyhatalmak aláírták a trianoni békediktátumot. Színházunk küldetéstudata szerint emlékeztetnünk kell erre a sorsfordító és fájdalmas eseményre, és beszélnünk kell a nép, a nemzet, a nyelv és a kultúra fontosságáról és megtartó erejéről. Hubay műve pedig jó alapot szolgáltat erre. Előadásunkhoz drámapedagógia foglalkozás kapcsolódik.