Vonat elé leguggolni

József Attila utolsó nagy kitárulkozása Kozmutza Flóra iránt született meg. Váratlan öngyilkosságát követve Flóra el akarta hagyni az országot. Brazíliába készült, gyógypedagógiai végzettségével remélte, ott is kaphat állást. E komoly elhatározásának része volt, hogy a költő haláláért többen is őt okolták. Volt, aki egyenesen azt a kérdést merte nekiszegezni, miért nem volt képes odaadni magát Attilának, aki ennyire szerette és kívánta őt. A pszichológushallgató Flórát érzései ekkor már Illyés Gyulához fűzték, de mivel Illyés házas volt még papíron, nem nyilvánították ki kölcsönös és így titkossá vált vonzalmukat senki előtt sem.

Attila végzetes tettét követően Illyés sem maradhatott ki a kárhoztatottak közül, postán, aláírás nélküli, nyílt levelezőlapot kapott, újságból kivágott nagybetűkkel, az alábbi szöveggel:

J Ó Z S E F   A T T I L A   G Y I L K O S A.

Sokan sokféleképpen próbálták az életében elhanyagolt költőt utólag pártfogásukba venni, illetve másokat felelősséggel felruházni a tragédia kapcsán.

Flóra sokáig várt a maga József Attila-történetével. 1962. júniusi dátummal megírja lányának erre vonatkozó visszaemlékezését, ám egészen 1984-ig vár. Tehát nem volt könnyű számára sem az elszámolás.

Legfeljebb sejtéseink lehetnek, miért.

Ilyesféle sejtésekből áll majd össze a Jászai Mari Színház számára készülő színjáték, József Attila életéről és haláláról. Az idő távlatából éppúgy szemlélni fogjuk e tragikus sorsot, mint a kezdeteitől, gyermekévei alapján. 

Galéria