Hamlear

 A színdarab Shakespeare két tragédiájának – a Hamletnek és a Lear királynak – cselekményét fűzi egybe, azok egymásra rímelő viszonyait, konfliktusait összehangolva kínál egy nagyívű, a főhős ifjúkorától öregkoráig tartó, burleszk elemekkel át- meg átszőtt, ugyanakkor finom és igényes paródiát. Mindezzel együtt az irodalmi persziflázs csak kerete a műnek – a középpontban nagy emberi kérdések: a szülő-gyermek kapcsolat, a viszonzatlan érzelmek, a megfelelési vágy, az öregedéssel való szembenézés shakespeare-i pillanatainak tragikomikus újrafeldolgozása áll.
A színdarab szerkezete és nyelve is a shakespeare-i hagyományokat követi. Az első két felvonás a Hamlet zanzásított változata, ezt két rövid jelenet mint harmadik felvonás vezeti át az utolsó két felvonásba: egy, az eredeti történet fő- és mellékszálait egyaránt beépítő Lear-adaptációba. A szöveg, akárcsak az eredeti műveké, általában rímtelen jambus, ún. blank verse, melyet időnként prózában írt jelenetek, máskor énekbetétek tesznek változatosabbá. A nyelv tudatosan játszik a klasszikus mintával – sok ismert Arany- és Vörösmarty-fordításrészletet használ fel, a megfelelő módon hozzáigazítva a komikus helyzetekhez, ugyanakkor bővelkedik a mai fordulatokban, anakronizmusokban is.
A színdarab meglátásunk szerint egy harsány, abszurd, Monty Python-szerű komédiának szolgálhat alapjául. Az erős, jól játszható helyzetek, az eleven ritmus, a sokféle, hatásosan végigvitt karakter, a nyelvi humor, és Bánk bán figurájában a hazakacsintás egyaránt hozzájárulhat az előadás szakmai és közönségsikeréhez. 

Galéria