Bánk bán

Katona József Bánk bánja irodalmunk legnagyobb történelmi drámája, keletkezése idején izzóan forradalmi tartalma miatt a cenzúra letiltotta. A belőle – Egressy Béni librettójával – készült dalmű pedig vitathatatlanul legnagyobb nemzeti operánk.

Az idegen királyné megöléséről szóló zenedráma az enyhülni nem akaró abszolutizmus időszakában is erős politikai aktualitást kapott, és a magyarság tomboló lelkesedéssel fogadta Bámulatos az opera hangulatteremtő ereje, színes és sokrétű a hangszerelése.

Ábrányi Kornél 1861. március 13-án, a Bánk bán operaváltozatának nemzeti színházbeli bemutatója után négy nappal ezt írta: „Erkel legújabb, régen várt dalművével fényesen bebizonyítá, hogy volt oka hallgatni, oly művel akarván meglepni s gazdagítani nemzetét, mely elévülhetetlen kincse fog maradni.”

Színházunk 125 éves évfordulóján nem mehetünk el névadónk főműve mellett, ugyanakkor megragadjuk a lehetőséget, hogy újszerű módon mutassuk be a témát, kiemelve, hogy a legkülönbözőbb formákban is ugyanolyan átütő erővel szól a mai kor közönségéhez.