Terror

"2021. május 26-án 20 óra 21 perckor a vádlott egy levegő-levegő típusú irányított repülő lövedékkel lelőtte a német Lufthansa repülőtársaság egy személyszállító repülőgépét, és ezzel megölte a repülőn tartózkodó 164 embert.

Mielőtt megkezdjük a tárgyalást, arra kérem önöket, hogy mindent felejtsenek el, amit erről az esetről olvastak vagy hallottak. Valóban mindent. Kizárólag önök kapták meg a jogot, hogy itt ítélkezzenek, önök az esküdtek, a laikus bírák, akik ma Lars Koch vádlott felett törvényt ülnek. A törvény felruházza önöket azzal a hatalommal, hogy egy ember sorsáról döntsenek.  Kérem, vegyék ezt a felelősséget komolyan. Kizárólag afelett fognak ítélkezni, ami itt a tárgyaláson elhangzik. Ítélkezzenek tehát nyugodtan és higgadtan. És mindenekelőtt: gondoljanak arra, hogy önök előtt egy ember ül. Ugyanazok az álmai, mint önöknek, ugyanazok a szükségletei, boldogságra törekszik, mint önök. Maradjanak ezért az ítélethozatalkor önök is emberek.

Az ítéletet, amit hoznak, azonnal ki fogjuk hirdetni. Tehát önök egyedül szabják meg ennek az eljárásnak a kimenetelét."

Galéria