Puskás, a musical

1937. Magyarország. Rongylabda hull az égből a színpadra. Pattog a földön, egy tízéves gyermek állítja meg a mozgását. Majd újabb labdák hullanak, és hirtelen tizenegy gyermek áll előttünk. A későbbi, legendás Aranycsapat tagjai, akik ekkor még nem tudják, de meg fogják változtatni Magyarország sporttörténelmét. Közülük is kitűnik két srác: Bozsik és Puskás. Bozsik betöltötte a tizenkettőt, így a Kispesti AC leigazolja őt a kölyökcsapatába. Puskás ezt hallva akcióba lendül és addig könyörög a klub intézőjének, amíg hamis igazolással, Kovács Miklós néven be nem veszik őt is a csapatba. Most már mind a ketten a Kispest játékosai. Elhatározzák, hogy örökre barátok maradnak, bármi történjék is. 

Kirobban a második világháború, Budapestet bombázzák. A srácok időközben felnőttek, Puskás és Bozsik immár a Kispest nagy csapatának a tagjai. 

Máris 1945 nyarán járunk, Öcsi levelet kap. Válogatott lesz mindössze tizennyolc évesen. A mérkőzés 12. perce hozza el a fordulópontot: Puskás megszerzi első gólját a válogatottban. 
Ez egyúttal az előadás 12. perce is, és hol vagyunk még az olyan kiemelkedő eseményektől, mint az 1952-es helsinki olimpia, ahol az Aranycsapat összeállt, vagy a Wembley Stadionban lezajlott mérkőzés, az évszázad meccse, azaz a legendás 6:3. Az előadás mindezeket természetesen megmutatja, ugyanúgy, ahogy az 1954-es vébé döntőjét, aminek elvesztése közrejátszhatott két évvel később a forradalom kirobbanásában. A darab végére eljutunk egészen 1960-ig, amikor Puskás immár spanyol mezben négy gól lő Glasgow-ban a BEK-döntőn, és ezzel ma is élő rekordot állít fel.

Galéria