Arany Kotta Díjjal búcsúzott a Doktor Zsivágó

Hagyomány már, hogy az Arany Kotta Díjat a kitüntetett produkció utolsó előadásán adják át. Ez most is így volt. Potyó Krisztián méltatta az alkotók bátorságát. „Nagyon ritka, hogy egy vidéki színház a nagyközönség számára még ismeretlen zenés darabot állítson színpadra, ráadásul a produkció Brodway-n történő bemutatása után egy évvel. Így a győri közép-európai ősbemutató hatalmas dolog a hazai musical színjátszásban.”

Az előadás közönségsikere és a szakma elismerése visszaigazolja a színházunkban folyó magas szintű szakmai munkát. Az Arany Kotta Díjat másodjára nyeri győri zenés produkció. Korábban a Jézus Krisztus szupersztár nyert ugyanebben a kategóriában.

„Elnézve színházunk musical repertoárját, nagy eséllyel szállunk harcba a díjért minden évben. Mikor azt mondják Magyarországon, hogy zenés színház vagy musical játszás, akkor három intézmény kerül szóba: a Madách Színház, a Budapesti Operettszínház és a Győri Nemzeti Színház, erre pedig méltán lehetünk büszkék” - fogalmazott az Arany Kotta Díjjal kapcsolatban az ősbemutató rendezője és szereplője, Forgács Péter igazgató.