Forralt bor illata és színház együtt

Néhány héttel ezelőtt a Jövőre veled, ugyanitt című romantikus vígjáték alkalmával tartottuk késői színházi bemutatót a Latinovits-Bujtor Játékszínben. A 21 órás kezdési időponttal az egyetemistáknak, a kisgyermekes szülőknek és a későig dolgozóknak igyekeztünk kedveskedni.

A kezdeményezés hatalmas sikert aratott, így egy nagyszínházi előadásra is meghirdettük az "éjszakai" előadást és természetesen ismét forró itallal fogadtuk a vendégeinket. Szerdán a Holt költők társasága című darabra érkezők örömmel vették az ajándék italt, s miközben baráti társalgás mellett fogyasztottak és várták a kezdési időpontot, sokan megtekintették aktuális kiállításunkat is. A nagy érdeklődés ismételten bizonyította, szükség van a megszokottól eltérő kezdési időpontokra, hogy mindenkinek elérhető legyen a színház.