A színházi háttérszakmák dolgozóit díjazta a Magyar Teátrumi Társaság

 Idén a Thália Színházban adták át a Magyar Teátrum Díjakat, ahol a hétfő este megtartott díjátadó gálán a friss kitüntetettek mellett megünnepelték a 2020-as év díjazottjait is.

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár az elismerések átadása előtt felidézte, amikor tizenkét évvel ezelőtt kitalálták ezt a díjat, arra gondoltak, milyen szép lenne, ha nemcsak a nagy művészek nevét őrizné meg az emlékezet, hanem a színházi háttérszakmák dolgozóit is. Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke videóüzenetében hangsúlyozta, a díjátadó a színházi háttérszakmák nagy ünnepe: ilyenkor azokat a háttérben dolgozókat ünneplik, akik nélkül nem jöhetne létre a színház csodája.

Kelemen József, a díjátadónak otthont adó Thália Színház főrendezője arról beszélt, hogy azokat a háttérben dolgozó munkatársakat köszöntik, akikre évad közben talán nem figyelnek eléggé, vagy nem úgy, ahogyan megérdemelnék.

A Magyar Teátrum Díjat 2021-ben Csasztvan Zsuzsanna, a Duna Művészegyüttes művészeti titkára, Kohári Imre, a Békéscsabai Jókai Színház hang- és fénytárának vezetője, Matók Szilvia, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház művészeti főtitkára, Stern Jánosné, a Pécsi Nemzeti Színház jelmezkivitelezője, valamint Tóth Ágnes, a Szegedi Nemzeti Színház jelmeztárvezetője nyerte el.

A nemzetiségi különdíjat idén Altmann Roland, a Cervinus Teátrum gazdasági vezetője, az életműdíjat pedig Ujréti László, a József Attila Színház színművésze kapta meg.

Az idei díjazottakkal együtt csaknem száz kitüntetettje van már az elismerésnek.


Mivel tavaly a járványhelyzet miatt nem lehetett díjátadó gálát tartani, az idei elismerések átadása előtt a 2020-as díjazottakat is megünnepelték.

A gálaesten adták át a Magyar Színháztechnikai Szövetség díjait is. A 2020-as Proscaenium emlékgyűrűt Kiss István Mihály, a Hagyományok Háza nyugalmazott szcenikusa, főmérnöke, a szövetség korábbi elnöke, az idei emlékgyűrűt Szűcsborus János, a Madách Színház főmérnöke, a szövetség korábbi elnöke vehette át, a Tolnay Pál Életműdíjat Szalai József, a Kaposvári Csiky Gergely Színház műszaki és szcenikai igazgatója kapta.