BEFOGADÓ-KÖZÖSSÉGI-UNDERGROUND színház a javából

A közel huszonöt éves, befogadó színházként (is) működő MU Színház számos színházi, táncos, képzőművészeti, zenei, irodalmi alkotónak biztosított már megmutatkozási és játszási lehetőséget. Az intézmény most huszonkét, igazán színes egyéniség ajánlásával népszerűsíti magát és repertoárját november 1-től a színházi évad végéig.

Huszonkét fő, köztük civilek és elismert művészek különböző korosztályból egyaránt vállalta, hogy arcát adja a kampányhoz. Hét hónapon keresztül, átlagosan havi három – folyamatosan változó - budapesti közlekedési csomópontokon elhelyezett citylighton lesznek láthatók a résztvevők havi bontásban cserélődve. A kültéri megjelenéseket a színház banner- és social média kommunikációval kívánja erősíteni.

 „A kiválasztás során ügyeltünk arra, hogy minden egyes szereplőnknek valamilyen kötődése legyen a színházhoz, vagy az aktuális évadunkhoz. Hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy mind azonnal, örömmel vállalták el a felkérést.” – mondja Erős Balázs, a MU művészeti vezetője.

A MU Színház missziója, hogy bebizonyítsa: a színház nem csupán a passzív szemlélődés, hanem az aktív részvétel, a cselekvés fóruma is lehet. Éppen ezért a befogadó profilját közösségi színházi programokkal egészítette ki, ehhez kapcsolódóan jelenik meg a befogadó-közösségi-underground szókapcsolat a plakátokon szlogenként.

 „Fantasztikus érzés látni, hogy még közel huszonöt év távlatában is létezik színházunkban egy erős, összetartó közösség, amely bátran mellénk áll, hogy a jövőben is sikeres, izgalmas programokat szervezhessünk.” – teszi hozzá Erős Balázs.

A MU számára fontos, hogy a színházban fellépő tehetségeket egyre szélesebb körben ismerje meg a közönség, így a plakátokon természetesen olyan alkotók is meg fognak jelenni, akiknek darabjait az évad során meg is tekinthetik az érdeklődők, így érdemes nyitott szemmel járni a fővárosban és figyelemmel kísérni a MU Színház programjait, hogy élőben is elcsíphessük őket.

A kampányról egyéb érdekességeket pedig november 1-től a MU facebook oldalán találhatunk majd.



A MU kampányban résztvevő személyek névsora:

Chudo Anna / tanuló

Cuhorka Emese / táncművész

Egyed Bea / táncművész

Fullár Gyula / idegenvezető, nyugdíjas

Hód Adrienn / Lábán Rudolf és Imre Zoltán – díjas koreográfus, táncművész

Hoffmann Adrienn / táncművész, koreográfus

Jenes Eszter / kirakatrendező, nyugdíjas

Kiss Károly /diplomata, nyugdíjas

Korényi Csanád / tanuló

Lengyel Sarolta / tanuló

Menyhárt Jenő / zeneszerző, szövegíró, zenész

Nagy Zsolt / színművész

Ódor Sára / tanuló

Sereglei András / rendező, drámapedagógus

Szabó Eszter / óvodás

Szivák -Tóth Viktor / rendező, drámapedagógus

Szurcsik József / Munkácsy Mihály - díjas festőművész, grafikus

Terék Katalin / utazásszervező, nyugdíjas

Terhes Sándor / Jászai Mari díjas színművész

Téri Gáspár / táncművész, koreográfus

Uhlik Ferenc / chenigrafus fotós, statiszta

Valencia James / táncművész, koreográfus