A királyi úton

„Általában azt szeretném, ha a Muppet show-ból vett figurák lennének a szereplők. De ha ez nem megy, talán emlékeztessen rájuk valami, egy vállra omló elmebaj, akarom mondani, szalmahaj, egy levehető fej, egy helyes béka, stb. Tessék a fantáziát bekapcsolni! A szereplők valamennyien vakok. Egyesek vak látnokok, ők fehér bottal jönnek, mások vak királyok, rajtuk korona van” – írja Elfriede Jelinek A királyi úton című szövegfolyam elején, amelyet állítólag már Trump elnökké választásának estéjén elkezdett írni.

A darab valóban Trumpról szól (bár a neve egyszer sem hangzik el), a populizmus térhódításáról, a mai világ amorális diktátorairól, illetve arról a tehetetlenségről és tanácstalanságról, amelyet a szerző a világ állapota láttán érez. A királyt ünnepli a tömeg, ám a megválasztásával olyan erő szabadul el, olyan világnézet nyer ismét létjogosultságot, amely szükségszerűen gyűlölettel, dühvel és erőszakkal párosul. Olyan világ jön létre, amelyben az igazság és a hazugság egyenértékű, nem hallatszanak a gondolkodók szavai, az értelmiség tehetetlenül figyeli az ostobaság és az erőszak robbanásszerű terjedését. A királyi út egyszerre keresztút, zsákutca és válaszút, ahol az dől el, hogyan élünk majd a jövőben.