A kockázatot nem lehet megúszni

A Scallabouche Társulat 2000-ben alakult, előadásaik a próbák közbeniimprovizációk során nyerik el végső, az improvizációnak az előadásban is teret hagyó formájukat. Megőrizve azokat a spontán és szabad energiákat, amelyeket a színészek a próbák alatti improvizációk közben tesznek hozzá a produkcióhoz. Megfogalmazott céljuk, „olyan színházi előadásokat létrehozni, amely a való élet örömeit és veszélyeit idézi meg a színpadon, legyen ez bármily felkavaró mind a színész, mind a közönség számára”.

Legújabb bemutatójuk, a Waiting for Híroz a megszokottól eltérően készült:Kiss Márton szerzőként csatlakozott a társulathoz, így ezúttal már induláskor egy megírt történettel kezdtek el dolgozni. Az alkotókat e-mailben kérdeztük az improvizációs színházról és a szokatlan munka tapasztalatairól.
Alexis Latham

Korábban színészként, rendezőként és kommunikációs trénerként dolgozott Európa különböző országaiban. A Scallabouche alapítója és vezetője. „Ha azt állítanám, hogy Alexis Lathamnek a kisujjában van az improvizáció, nem mondanék igazat. A Scallabouche Társulat brit származású vezetőjének ugyanis minden porcikája csupa improvizáció” – írta róla Nagy Natália az Élet és Irodalomban. A társulat vezetőjeként, az improvizációs munka pontos ismerőjeként és a Waiting for Hírozrendezőjeként kérdeztük.

Hogyan néz ki a gyakorlatban egy improvizációs színházi próbafolyamat?

Egy improvizációs próba akkor működik a leginkább, ha felszabadult hangulatot tudunk teremteni. Arra törekszem, hogy a színészekkel végig meg tudjuk őrizni azt a nyitottságukat, amivel egy improvizációs próbára érkeznek. Mert ha a színész nyitott és kreatív tud maradni a közös alkotófolyamatokban, az új ötleteteket, új lendületet tud adni a darabhoz.

Dolgozunk egy jeleneten, és eljön az a pillanat, amikor már azt érzem, hogy az adott szituáció elkezd működni, ilyenkor mindig érdemes valamilyen más irányt kipróbálni. Mert ha valami működik, az stabilitást ad, és elkezdünk ahhoz ragaszkodni. Fontos, hogy ha valami összeáll, ne engedjük, hogy rögtön be is zárjon. Inkább legyen valami kicsit bizonytalan, de maradjon nyitva, így látjuk meg a lehetőségeinket.

A megszokottól eltérően ebben az esetben szerzőként Kiss Mártonnal dolgoztok együtt.Mennyire más ez a fajta munka és milyen eredményei vannak vagy lehetnek?

Eddig mindig úgy dolgoztunk, hogy improvizációval építettük fel az egyes jeleneteket, majd a jelenetek sorrendjét kitalálva állt össze maga a darab. Most előbb megírtuk a darab történetét, amire aztán ráépítettük a jeleneteket. Kiss Márton jelenléte más szemléletet és munkamódszert, más ritmusokat, feszesebb tempót hozott közénk. Az új impulzusok motiválnak, felráznak. Jót tesz, ha az embert olykor kimozdítják a komfortzónájából. Persze ez nem mindig kényelmes, de előre visz.

Garai Judit dramaturggal évek óta dolgozom együtt, ismerjük egymás gondolatait, reakcióit. Le tudja írni, amit gondolok vagy érzek. Marci jelenléte akaratlanul arra is ösztönöz, hogy megtanuljuk a lehető legpontosabban megfogalmazni a saját stílusunkat, hiszen mi azzal segítjük a munkáját, ha megpróbáljuk precízen kifejezni, mit szeretnénk. Természetesen ez feszültségeket is okozott, de ez a fajta „nyomás” jó.  Sokszor csak érzem, hogy egy helyzetet merre szeretnék tovább vinni, de megmagyarázni nem tudom. Marci ezeket az érzéseket utólag racionalizálja.

Miből indult ki a próbafolyamat –„mit vittél magaddal az első próbára”?

Nagyon érdekelt az a helyzet, hogy ha adva van egy lakás, az ember mennyire másképp viselkedika különböző tereiben. Érdekelt, hogyan működnek és mi történik a karakterekkel egy másik térben. Szerettem volna megnézni, hogyan tud működni, ha szimultán történnek események. Az volt az első, hogy a teret egy krétával három részre osztottam, és abba engedtem be a színészeket.

Balsai Móni először szerepel nálatok. Miért választottad éppen őt?

Láttam a Rövid című előadásban a Tháliában. Éppen aznap este ugrott be. Ebben volt rizikó. És ez a helyzet nem megijesztette, hanem pont hogy motiválta. A rizikóaz impróban is megvan, és arra gondoltam, milyen jól működne, ha át tudná hozni azokat az eszközöket és a saját sokszínűségét.

Milyennek látod a jelenlegi magyarországi viszonyokat, helyzetet abból a sajátos nézőpontból, amiben Te vagy?

Mikor Magyarországra érkeztem, azt láttam, hogy a magyarok nagyon szenvedélyes emberek. Szerintem sokkal ösztönösebbek, mint gondolják. Sokkal nyitottabbnak találtam őket akkor, mint ma. A színházban is ezt éreztem: bátrabb, szenvedélyesebb előadásokat láttam, mint amiket manapság csinálnak.

Amikor válságba kerülnek az emberek, megijednek, idegesek lesznek, és Magyarországon talán feszültebben reagálnak a problémákra. Azt érzem, hogy a magyarok gyakran nem mernek rizikót vállalni. Pedig szerintem, ha egy nép bízik önmagában, akkor nagyon sok mindent el tud érni. De ha nem hisszük, hogy mi is tudunk tenni és változtatni, akkor másra van szükségünk: várjuk, hogy majd jön valaki, aki megoldja helyettünk a problémáinkat. Ez nemcsak Magyarországon van így, hanem Angliában is, és most ugyanezt látom Donald Trump kapcsán Amerikában is.
Garai Judit

Évek óta dramaturgként dolgozik a társulatban. A szöveg eddigi első számú felelőseként a megszokottól eltérő munka tapasztalatairól kérdeztük.

Az évek során megismertétek Alexisszel egymás gondolkodását. Most Kiss Márton íróként csatlakozott az előadáshoz, mit változtatott az ő jelenléte azon, ahogy a szöveg felépül? Hiszen Alexis a korábbi előadásaiban nem egy alapszöveget vitt színpadra, hanem a próbafolyamat során írtátok meg a produkciók szövegét.

Szerettük volna kipróbálni, hogy a próbaidőszak egyik felében improvizációval dolgozunk, jelen van egy író, aki ez alapján elvonul a próbaidőszak közepén, megír egy hagyományos darabot, és mi azt a próbaidőszak második felében bepróbáljuk. Elég hamar kiderült, hogy ez nem működik. A Scallabouche nem tud ezzel a helyzettel mit kezdeni. Maradt tehát az eredeti technika. Kiss Márton jelenléte így is nagyon fontos volt, és végtelenül örülök, hogy tudott alkalmazkodni a Scalla sajátosságaihoz. Egy olyan alaptörténetet ésa karakterek mélységének egy olyan lehetőségét vázoltuk föl együtt, ami esélyt ad arra, hogy a színészek impróiból valami különleges és mély történet fejlődjön ki.

Kiss Márton

Hogyan néz ki a gyakorlatban a Te jelenléted és munkád?

Szeptember óta készítjük elő Alexis-szel és Garai Judittal ezt a projektet. Sokat beszélgettünk, mire kialakult, hogy egy család történetét írjuk meg, a ’30-as évek Magyarországán. Hosszú kutatómunka előzte meg a próbákat, hogy megismerjük a korszakot, de mindez csak egy történelmi időkeret, a család egyes tagjaira helyeztük a hangsúlyt, a családon belüli titkokra, traumákra, amiket előszeretettel söprünk a szőnyeg alá. Ezután elkezdtük a család különböző karaktereit fejleszteni, kialakult egy laza történetváz, amire Alexis már improvizáltatta a színészeket.

A darab dialógusai gyakorlatilag a színészek improvizációiból születnek meg, azáltal, hogy tudatában vannak, milyen karaktert játszanak. Számomra nagyon izgalmas vállalkozás ez, hiszen azáltal, hogy egy hosszú előkészítő improvizációs folyamat során a színészek magukévá tették az általunk fejlesztett karaktereket, maguk kezdték el tovább „írni” a történetet Alexis improvizációs technikái, módszerei segítségével.

Maguknak a jelenetek dialógjainak megírása most úgy zajlik, hogy amit a színészekkel improvizáltatunk délelőtt, azt Judittal megírt jelenetekké formáljukéjjel, amit másnap kézhez is kapnak a színészek, és azon dolgozunk velük újra, illetve fejlesztjük tovább a történetet velük együtt, újabb jeleneteket improvizálva. Ezen a ponton a színész, aki már az adott karaktert képviseli, sokkal ösztönösebben érez rá irányokra, helyzetekre.

A színésznő Kiss Mártonhoz hasonlóan először dolgozik együtt a társulattal.

Balsi Móni

Mennyire áll közel hozzád az improvizáció?

Kicsit, nagyon, közepesen, néha, sokszor, és van amikor nem.

Először játszol a Scallabouche társulattal. Milyen tapasztalatokat és élményeket szereztél az eddigi próbafolyamat során?

Erős kíváncsisággal érkeztem, a stúdiós éveim alatt vettem részt ehhez hasonló helyzetgyakorlatokban. Ez egy jó játék, egyfajta gyermeki oldottságot, játékosságot idéz fel bennem. Ilyen gyakorlatokkal találjuk meg a darab anyagát, a karakterek mélységét, összetettségét. Rendkívül élvezem ezt az együttes teremtést.