Nyári esték a Veszprémi Petőfi Színházzal

A Balatonfüredi Anna Grand Hotel Mediterrán udvarán június 28-án fél 9-kor kezdődő „Múlnak a gyermekévek…” című zenés utazást láthatják mindazok, akik szeretnének nosztalgiázni, örökzöld dallamokat hallgatni. Az Oberfrank Pál által rendezett előadás iránt évek óta nagy az érdeklődés, kellemes kikapcsolódást ígér a nyári estére.
Szintén a Balatonfüredi Anna Grand Hotel Mediterrán udvarán lesz látható három alkalommal - június 20-án, július 4-én, és augusztus 2-án 20 órától - Eisemann Mihály- Szilágyi László Tokaji Aszú című zenés vígjátéka, melyet 2015 októbere óta töretlen sikerrel játszik színházunk. Az előadást Szilágyi Tibor rendezte. A Tokaji aszú látható lesz még Egerben július 1-én este 9 órai kezdéssel.
Ugyancsak Egerben vendégszerepel majd a társulat Huszka-Bakonyi-Martos Bob herceg című operettjével, melyet július 15-én este 9 órai kezdéssel láthatnak az érdeklődők.
Színházunk több előadása is meghívást kapott a nyári szezonra, így július 5-én Az utolsó sikoly című előadás lesz látható Vácott este 6 órától. A nagysikerű My Fair Lady című musical Balatonföldváron július 29-én fél 9-kor kezdődik majd, augusztus 4-én 8 órától pedig Tihany közönsége láthatja Ray Cooney Család ellen nincs orvosság című komédiáját.