A termékeny viták mesterei: Dósa Zsuzsa és Varga Viktor

Mi azonban most szeretnénk Önöknek egy kicsit közelebbről is bemutatni őket. Az apropót a július 13-án kezdődő VI. Cervinus Művészeti Fesztivál szolgáltatja, melynek keretében a Vízi Színházban estéről-estére találkozhatnak majd a szarvasi teátrum tagjaival. Sorozatunk első részében Dr. Dósa Zsuzsa művészeti igazgatóval és Varga Viktor főrendezővel ültünk le beszélgetni.

- Nemcsak jelenükben, hanem múltjukban is sok a közös pont: a Felvidékről származnak, színészi diplomájukat Pozsonyban szerezték, mindketten szerepeltek szlovák filmekben. Hol találkoztak először?

Dósa Zsuzsa és Varga Viktor közös cél érdekében dolgoznak: még jobb előadásokat szeretnének létrehozni. Fotó: Such Tamás

Dósa Zsuzsa: - A Győri Nemzeti Színházban, melynek jómagam 1992-től egészen 2008-ig tagja voltam. Később, amikor Viktor is oda szerződött, nemcsak a színpadon, hanem a színi tanodában is elkezdtünk együtt dolgozni. Ezzel párhuzamosan, 2004-től rendszeresen felléptünk a szarvasi színház szlovák és magyar nyelvű darabjaiban. Az átszervezések után, 2012-ben Viktor előbb a Cervinus Teátrum rendezője, majd 2013-tól főrendezője lett, én pedig a művészeti igazgatói tisztséget töltöm be.

Viktor egyben is látja a darabot.– Milyen a közös munka? Mennyire sikerül megtalálniuk az összhangot?

Varga Viktor: - Erős szakmai barátság köt össze bennünket. Sokszor nagyon keményen vitatkozunk, de mindig a jobb, értékesebb előadás érdekében. Azt hiszem, addig tudunk eredményesen együtt dolgozni, amíg a két szubjektív vélemény találkozása ilyen ölre menő vitákat szül.

Dósa Zsuzsa: - Egy hasonlattal talán azt mondhatnám: a kagylónak is kemény munkájába telik, amíg a gyöngyöt kiizzadja. Próbálunk mindig nyitottak lenni. Viktor nem alkalmas a „güzümunkára”, azt nekem kell felvállalnom. Ő viszont képes arra, hogy külön-külön és egyben is lássa a színészek munkáját, az egész darabot.

Varga Viktor: - Zsuzsa rettenetesen védi a színház szakmaiságát, nekem azonban rendezőként igazodnom kell a célközönséghez is. Sőt, előre kell látnom azt is, hogyan reagálnak majd a nézők. Egyszerre kell megfelelnem a művészethez kevésbé értő munkásembereknek és a „túlművelt”, színházkedvelőknek. Néha picit háttérbe kell szorítanom a szigorú szakmaiságot annak érdekében, hogy behozzuk a színházba az embereket. Titokban pedig abban bízom, hogy később ráneveljük majd őket az igényes szakmaiságra is.

Zsuzsa védi a szakmaiságot.– Milyen a szarvasi közönség?

Dósa Zsuzsa: - Értenek a színházhoz. Abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy a Vízi Színházban sok neves hazai és határon túli társulat produkcióit láthatják. Van tehát összehasonlítási alapjuk, tudják mihez mérni a mi előadásainkat. Ennek mi is nagyon örülünk, mert így reális képet kaphatunk a saját teljesítményünkről, s úgy vélem, eddig nem vallottunk szégyent. Tisztában vagyunk azonban azzal, hogy a siker mindig csak az adott napnak szól, másnap már ugyanúgy meg kell dolgozni érte.

- Melyik színházi műfajt kedvelik leginkább?

Dósa Zsuzsa: - Egy vidéki színház nem lehet rétegszínház. Szerencsére nekünk több játszóhelyünk is van: a színház nagyterme, a kamaraterem, a romkocsma, a nyári színházi fesztivál keretében pedig a Vízi Színház. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy sokféle műfajban megnyilvánulhatunk. Én például nagyon hálás vagyok Szarvasnak azért, mert itt tanulhattam meg a monodráma műfaját, eddig három ilyen darabban játszottam. Nehéz műfaj, nagy felelősséget ró a színész vállára.

Varga Viktor: - Eddig nyolc nagy produkciót és számos kisebb darabot rendeztem Szarvason. Szeretem a művész-színházat is, s örülök annak, hogy e téren is kibontakozhatok. Hosszú évek munkája szükséges ahhoz, hogy érzékennyé tegyük a közönséget. Zsuzsával együtt azon dolgozunk, hogy mire átadjuk majd a stafétabotot a fiatalabbaknak, addigra kialakuljon itt egy olyan közönség, amely valóban igényli a minőségi kultúrát.