A Külhoni Magyar Színház programja
E gondolat jegyében – felvidéki, erdélyi és magyarországi vendégszínművészek, valamint a The BlackBirds együttes közreműködésével, Moravetz Levente rendezésében mutatták be a BEATLES EMLÉKEK című zenés játékot, amelyet azóta is műsoron tartanak.
Ez év nyarán Szerencs Város Önkormányzata felajánlott a színháznak egy magyarországi játszási helyet a Szerencsi Rákóczi-várban található színházteremben. Ezzel megnyílt a lehetősége egy magyarországi kihelyezett önálló társulat létrehozására, a közeljövőben pedig tervezik a kassai állandó társulat megalakítását is.
A Külhoni Magyar Nemzeti Színház augusztus 29-én Szerencsen tartotta meg, első évadjának évadnyitóját, ahol a menedzsment bemutatta a társulatot és ismertette az első évad bemutatásra kerülő előadásait, amelyek a következők:
Sütő András: ADVENT A HARGITÁN
rendező: Rubold Ödön
premier előtti bemutató: október 13.
Móricz Zsigmond: SÁRI BIRÓ
rendező: Megyeri Zoltán
bemutató: november 24.
Dan Goggin: APÁCÁK (musical)
rendező: Mikó István
bemutató: május 25.
BUDAPESTEN a Külhoni Magyar Nemzeti Színház debütálására novemberben kerül sor:
november 3. (péntek):
Nemzeti Színház – ADVENT A HARGITÁN
november 21. (kedd):
József Attila Színház – BEATLES EMLÉKEK
Riportok az évadnyitóról:
Globo Tv, Szerencs: https://www.youtube.com/watch?v=jgCIwHrij0o
Szerencsi Hírek: https://www.youtube.com/watch?v=SASx4ESVlyQ
A Külhoni Magyar Nemzeti Színház szervezője volt az idén júliusban debütált magyART – Szerencsi Összművészeti Fesztiválnak, amelynek jövő évi időpontja 2018. július 7-15.