Táncközelben

2018. március 23-án pénteken egy könnyed beszélgetéssel indult az első Táncközelben program, amelyre a pécsi Leőwey Klára Gimnázium angol szakos diákjai érkeztek izgatottan. Uhrik Teodóra Kossuth-díjas művész, a Pécsi Balett ügyvezetője, felvezetőjében hangsúlyozta a klasszikus és a modern balett műfaji különbségeit, beszélt a társulat meghatározó előadásairól és az új bemutató érzelmi hátteréről. Leo Mujić, a Diamond című – premier előtt álló – előadás nemzetközi hírű koreográfusa, már a táncművészet pszichológiájáról is mesélt a vendégeknek, elmondása szerint emberi mivoltunk elemzése sem áll messze e szakmától. A társulat próbanapjába közel egy órán keresztül betekintést nyerhettek a diákok, akik ezt követően emotikonokkal és érzelem-arzenállal elemezték a balett rájuk gyakorolt hatását. A szenvedélyes, a kifinomult, a dinamikus, az erős – mind, mind sokszor említett kifejezésként került elő.

Április közepén Pécsett tanuló külföldi egyetemi hallgatókat vár a társulat, majd egy általános iskolába látogatnak el a táncművészek. A program - nem titkolt - célja, hogy a fiatalokat és barátaikat a közönség soraiban újra láthassák.

DIAMONDS

Földi Béla: Footsteps és Leo Mujić: Diamond című koreográfiája egy este

 

A Pécsi Balett 2017/2018-as „Újjászületés” évadának második bemutatója

Pécsi premier: 2018. május 10. Pécsi Horvát Színház

Budapesti bemutató: 2018. május 17. Várkert Bazár, a Nemzeti Táncszínház szervezésében.

 A tánc csillogó ékkő a művészetek között. Földi Béla és Leo Mujić sodró lendületű és magával ragadó koreográfiáiban az alkotóerő és tánctechnikai tudás időtlen fensége jelenik meg.” –olvashatjuk a Pécsi Balett ajánlójában.

A mellékelt fotók az alábbiak megadásával a sajtóhír illusztrációjaként szabadon használhatók:

Forrás: Pécsi Balett | Fotó: Marsalkó Péter