MŰVÉSZASZTAL TELTHÁZZAL!

Irodalom és színház egymás édestestvérei, a társművészetek között a legközelebb állnak egymáshoz, hiszen a színház – a rendező, a színész, a dramaturg – szöveggel dolgozik, az író pedig szövegeket hoz létre. A színpadra állított darab a közös nevező. Ennek a gondolatnak a jegyében fogant a MŰVÉSZASZTAL ötlete, mely az első évad öt estjén – a mesétől a Rákosi-barokk szatíráig – sorra-rendre teltházat vonzott.


Évadzárásról lévén szó, engedtessék meg néhány adat: öt est, öt vendégművész – Boldizsár Ildikó, Grecsó Krisztián, Tompa Andrea, Dragomán György és Csabai László –, továbbá 18 színész, zenész, táncos, író, újságíró, költő, főiskolai tanár, és nem felejtkezhetünk el a világosítóról, hangosítóról, jegyszedőkről sem, akikkel azért tevékenykedtünk, hogy az érdeklődőknek – az öt est során összesen több mint ötszáz nézőnek – maradandó élményt nyújtsunk.
Szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy a MŰVÉSZASZTAL kuriózum a kulturális rendezvények egyébként rendkívül színes és gazdag kínálatában. Különlegességét az adja, hogy a megszokottól eltérő módon mutatjuk be kortárs irodalmunk egy-egy kiemelkedő alkotóját, színészek, zenészek közreműködésével keltjük életre az általa létrehozott szöveget. Társulatunk mindig egyetlen estre áll össze, és a produkció is mindig más, a közös bennük az, hogy egyszeriek és megismételhetetlenek. Zenész barátunkat, Karap Zoltánt idézve, a premier egyben a darab halála, de úgy gondoljuk, ez is a MŰVÉSZASZTAL egyediségét támasztja alá.

A MŰVÉSZASZTAL első évada A Vörös Postakocsi Műhely és a Móricz Zsigmond Színház együttműködésével valósult meg, a Nemzeti Kulturális Alap, a Szépírók Társasága és Nyíregyháza Megyei Jogú Város támogatásával.
Rendezvénysorozatunk ősszel folytatódik, az év végéig három estet tervezünk, melyekre ezúton is invitálunk szeretettel mindenkit!