STOP THE TEMPO - INTERJÚ A RENDEZŐVEL, FÁNDLY CSABÁVAL

KOCSMASZÍNHÁZ - honnan jött az ötlet? (a darabot találtad meg először, vagy a kocsmaszínházhoz kerestél ahhoz illő történetet?)

A előadás tere a törzskocsmám és egyszer csak miközben ott lazítotok eszembe jut, hogy jó lenne itt egy előadást csinálni, kifigurázni a vendégeket, a trendiséget, magunkat ahogy ott töltjük a drága időt, ahelyett hogy..., nyomkodjuk a telónkat nem is beszélgetünk, beszólunk a sor miatt a pultnál, szóval tükröt tartani magunknak, hátha több kedvesség költözik a helyre ahova oly sokat járunk. Szóval előbb a tér volt meg. Hallottam olyan bukaresti bárokról, amik esténként másfél órára átalakulnak színházzá, rendes jegyárral meg világítással. Zakariás Zalán dolgozott is egy ilyen kocsmában, ahová a Andrzej Saramonowicz Tesztoszteron című művét rendezte s mikor elmeséltem, hogy én is szeretnék egy ilyet itt Kaposváron, megmutatta a Stop The Tempo- t. Így lett a darab.

Az előadás szókimondó, mondhatnánk azt is provokatív. Aktuális és hazai közönséghez szól. Átdolgoztad az eredeti verziót?

Igen átdolgoztam. Szükség volt rá, hiszen ha azt akartam, hogy ugyanúgy hasson, ahogy 2003-ban, amikor íródott, Romániában, át kellett helyezni egy új időbeli és térbeli környezetbe. S mivel kísérletezés volt a célunk, nem bírtam megállni, hogy néhány jelenettel elmélyítsem a darabban szereplő három fiatal kapcsolatát, felfedezzem azt a nagyon érdekes viszonyt, ami kihúzza őket életük kátyújából.

(A történet szerint tréfának indul egy "garázdaság", ami később szervezetten folyik. Az izgalomfokozó bűntett a szórakozó helyek szándékos áramtalanításában tárgyiasul.) A mai fiatalokat érintő karrier és egyéb harcok okozhatnak ilyen jellegű lázadást?

Eléggé megnőtt a tűrőképessége ilyen szempontból az embereknek, aztán ha besokallnak, pszichológushoz járnak, vagy a gyomorfekélyüket kezelik, vagy másvalamit. Tudom, mert a családomban is volt stresszbeteg. Nekik időben eszébe jutott ez a kiszakadás a világból, persze nem a legjobb módszer a kapocs, amit megtaláltak egymásban példaértékű. Akcióik pedig szimbolikusok, megálljt parancsolnak a világnak. Nem is tudják egymás nevét, de mindent feláldoznak egy közös célért, amiben hisznek, performasz jellegű a tettük öntisztulás és a társadalom orvoslása egyben. Szerintük. Hasonlítanak az önkéntesekre, akik magukat áldozzák fel, hogy a környezetet védjék, gyerekeket ápoljanak Afrikában, túlélők után kutassanak egy földrengés után.

Tisztában lehetett a három fiatal azzal, hogy a tetteiknek súlyos következményei lehetnek? Ugyanis az előadásban többször éreztem azokat a választó pillanatokat, amikor a bűntudat és a felelősség megszólal. Mi lehetett az a bizonytalanság, amiért még sem hagyták abba, az egymásnak való megfelelés, vagy valóban hinni akartak abban, hogy ezzel jeleznek valamit a társadalmuknak?

Az eredeti darabban nem szerepel az a jelenet, amikor felébred a lelkiismeretük pontosan az ilyen kérdések miatt, mi az, ami az okozott kár ellenére tovább hajtja őket. Én azt hiszem, hogy az izgalom, ami eddig nem volt az életük része, amihez hozzá tartozik a felelősség megoszlása is, amikor nem találkoznak, hiányoznak egymásnak, mert úgy érzik, ami közük az igazi s nem mérhető a többi emberi kapcsolatukhoz. Mindhármuk más miatt folytatja. Fanatizálódás, megfelelés, buli, de az őket összetartó erő a lényeg.

Az előadás második felében egy érdekes kísérlet részesei lehetünk. Ez egyfajta kíváncsiság, hogy hogyan reagál a néző a szavakkal történő provokációra? Készültök-e arra az esetre, ha megtörténik a reakció?

Ez a jelenet összegzi azt a társadalmi feszültséget, aminek hatására a három szereplő akcióba lép. Mi pontosan azt várjuk, hogy valaki átlépje azt a határt, amit a „néző” szerep ró rá és tegyen valamit. Ezzel mutatjuk meg, hogy saját környezetünkben nem csak nézők vagyunk s ha valami nem tetszik igen is tehetünk a változásért.

Te mint rendező, hogyan érezted a közönséget, hatással volt rájuk az, amit láttak és hallottak?

Igen, úgy érzem. Mindenesetre az előadás különleges hangulata miatt remélem többször eszébe jut majd a nézőknek a darab gondolatrendszere, mit egy szokványos színházi előadásé.

Hogyan éltétek meg a próbafolyamatot, hatással volt rátok is a téma és a hangulat?

Rám mindenképpen. El kellett mélyülnöm azokban a problémákban, amik körülveszik a jelenünket és új nézőpontokat találtam. Bátorságot is adott a következő alkotásaimhoz ez a fajta kísérletező hozzáállás. A Többiek is valószínűleg valami ilyesmit mondanának. A próbafolyamat elég zilált volt, hiszen akkor próbáltunk, amikor tudtunk, és ott ahol lehetett, számomra ez fárasztóbbá tette a munkát.

Születtek dalok az előadáshoz, ha jól tudom közös szerzemény, valamint Szvetnyik Kata saját versét is megzenésítettétek. Ezek segítettek a megértésben és a sajátos irányok kialakításában?

Az eredeti darabban egy romániai kortárs költő versei színesítik a szöveget. Mi csak átültettük saját előadásunkba ezt az írói szándékot. Szükség volt egy másik kommunikációs szintre a nézőkkel ebben volt nagy segítség Kata szövege és Barabás Edit zenéje. A másik dalhoz pedig kocsmanevekre volt szükségünk. Ezzel mutatjuk meg a nézőknek mi is az a hangulat, ami uralkodik e három ember együttlétekor.

Mesélj a rendezésről, nehezített pályát választottál magadnak. Hogyan oldottad meg a próbákat, helyszíneket, hogyan állt össze a darab ennyi nehezítő körülmény mellet?

Sok embertől kértem segítséget és szívességeket, hogy létrejöhessen ez az előadás, akiknek ezúton is KÖSZI!!!! Leginkább úgy igyekeztem áthidalni a problémákat, hogy végig a helyszín járt a fejemben és pontosan elképzeltem mit is akarok látni, és gondosan végiggondolni, hogyan építsem föl az előadást. Így elég pontosan tudtam elmondani az ötleteimet a többieknek. A Srácok pedig iszonyú alázattal dolgoztak az agyszüleményeimen, úgyhogy elég kevés idő alatt elég jót haladtunk és ha mélypontra jutottam pikk- pakk kihúztak belőle a remek ötleteikkel.

Több alkalommal vagy a rendezői székben, de a kísérleti színház számodra is egy új szerepkör? Esetleg színészként volt már hasonlóban részed korábban?

Kísérletezni volt már alkalmam rendezőként családi barátaink megbízásából, akiknek szokásukká vált saját előadásokat létrehozni otthonukban még egyetemista koromban, tehát a nem szokványos körülmények közti előadások létrehozása nem volt idegen. Így egyfelől nehezebb dolgozni másfelől viszont sokkal szabadabban is szárnyalhatnak a gondolataim. Remek megoldásokat szül a nem szokványos munka- rendszer. Színészként is volt alkalmam érdekes helyszíneken és helyzetekben megnyilvánulni. Legalább annyit tanultam az ilyen projektekből, mint a megszokott színházi alkotófolyamatokból.

Évad végén a színfalakon kívül is egy igazi színházi élményt adtatok a közönségnek, gratulálunk és köszönjük!

Fotó: Cservölgyi Zsófia