Évadzáró a Szigligetiben

Várhatóan nyáron megkezdődik a szolnoki Szigligeti Színház felújítása, melynek során elvégzik az épület javítását, a színpadtechnika fejlesztését, valamint egy mélygarázs építése is a tervek között szerepel.


– Amennyiben a színház a kiköltözési készültséget meg tudja teremteni augusztus közepére, akkor az átköltözésünk szeptember 1-ig megvalósítható és a felújítást el lehet kezdeni – mondta el Balázs Péter, a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója a szombati évadzáró ünnepségen. Ehhez szükség van a pozitív kormánydöntésre, a kihasználható raktárakra, valamint az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ által megjelölt területek rendelkezésre bocsátására.Balázs Péter hozzátette, a fejlesztés két fő részre bontható. Ötven százalékban kitér az épület helyreállítására, és ötven százalékban az elmúlt negyedévszázad lemaradását pótló színpadtechnikai fejlődésre, újjáépítésre.


Ez tartalmazza a forgó színpad, digitális tájékoztató elemek, valamint a hang, akusztika és fénytechnológiai elemek beépítését.
Az évadzáró ünnepségen Szalay Ferenc polgármester is részt vett, aki elmondta nem csak az épület javítása tartozik a fejlesztési munkálatok közé.

– Olyannyira, hogy szeretnénk egy mélygarázst építeni a parkoló mellé, hiszen nagy szüksége van rá a városnak.

– A felújításnak köszönhetően a színház minőségében egészen máshogy tud majd szolgáltatni, és a környezete is megújul – mondta.

A polgármester hozzátette, a tiszti kaszinót is igyekeznek majd a színházhoz csatolni.

„Ez a felújítás nem lesz egy leányálom”– mondta.

– És nem csak a színháznak, meg az Aba-Nováknak, hanem az egész városnak. Hiszen folyamatosak Szolnokon a fejlesztések, és ez várhatóan tovább folytatódik...............

Az ünnepségen átadták a Szigligeti díjakat is, melyet idén Csiffó Adriána és Ignácz György vehetett át.