Teltház és álló taps Balatonalmádiban

Óriási sikerrel indult el a Balatonalmádi Magtárszínházban zajló színházi sorozatunk. Teltház fogadta a Jövőre veled, ugyanitt című romantikus vígjátékot.


Három alkalmas színházi sorozat kezdődött a Balaton-parti városban. Ebben a hónapban több alkalommal is felejthetetlen produkciókkal találkozhat a közönség a Magtárszínházban. 

Kedden Váradi Eszter Sára és Keller János szereplésével a Jövőre veled, ugyanitt című romantikus vígjátékra invitáltuk a tartalmas kikapcsolódásra vágyókat, akik végül nem csalódtak az estében. Álló tapssal fejezték ki elismerésüket a magas szintű színészi teljesítmény előtt. 

Július hónapban még két alkalommal várjuk közönségünket Balatonalmádiban. Legközelebb július 10-én, kedden "...Eltörött a hegedűm..." címmel a 160 éve született Dankó Pista emlékére tartunk nagyszabású nótaparádét Nagy Ibolya, Bokor János és ifj. Berki Béla és cigányzenekara közreműködésével. 

A harmadik előadás az operett jegyében zajlik. Július 17-én, kedden 19 órakor "Cintányéros Cudar világ" című produkciójával várja a műfaj iránt érdeklődőket Kalocsy Zsuzsa, Bozsó József, Steinkohl Erika, valamint Virágh József és a Magyar Zenés Színház tánckara. 

Az előadásokra jegyek kaphatók a Veszprémi Petőfi Színház jegyirodájában, a Magtárszínházban, Balatonalmádiban a Tourinform irodában, valamint a jegy.hu oldalon.