Meddig terjed a szabadságunk?

Szeptember 6-án, a Vidéki Színházak Fesztiválja keretében tekinthetik meg a nézők Székely János: Caligula helytartója című drámáját Sztarenki Pál rendezésében a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház előadásában. A produkcióról a színész-rendezőt, a Hevesi Sándor Színház volt művészeti vezetőjét kérdeztük.

Szinte minden évben meghívást kap a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház valamelyik előadása a Vidéki Színházak Fesztiváljára. Két éve Tasnádi István: Közellenség című előadása – melyet szintén Ön rendezett – tavaly az Ötödik pecséttel szerepeltek, idén a Caligula helytartója jön. Fontosnak érzi, hogy bemutatkozzanak a fővárosban is a vidéki előadások?

Kifejezetten fontosnak tartom, így lehetőség nyílik arra, hogy a vidéki színházak bemutassák milyen munka folyt az elmúlt évadban, például a Hevesi Sándor Színházban, ahol kifejezetten bátor és sikeres művészi színvonalú előadásokon és kihívásokon vagyunk túl. Hiszen Lukáts Andor rendezésében Az ügynök halála, Gergye Krisztián A vihar kapujában színre állítása, illetve az Evita Bhöm György rendezésében szintén bemutatkozhatna a fesztiválon.

Székely János 72-ben íródott darabját már nem először mutatják be nagy sikerrel (pl. 2011-ben Szikszai Rémusz is rendezett belőle kiváló előadást) Ön miért gondolt a Caligulára?

Először is, mert remekmű és a remekműveknek az a sorsuk, hogy bemutatják. Másodszor, mert minden ellenkező vacak szirénhang ellenére a színháznak igen is kutya kötelessége komolyan vennie önmagát, erre kötelez a színház névadója Hevesi Sándor és alapítója Ruszt József egész életműve is. A színház nézőtéri előterében két állandó kiállítás és két szobor áll, Hevesi Sándoré és Ruszt Józsefé, szinte egymást figyelik, és azt gondolom minket nézőket és színházcsinálókat is, hogy meg tudunk-e felelni szellemiségüknek? Engem legalábbis mindig ez vezérelt… Harmadrészt, mert van két kiválóan alkalmas színész, akik el tudják játszani Petronius és Barakiás szerepét: Farkas Ignác és Balogh Tamás, miközben az úgynevezett „kisebb” szerepekben  Kiss Ernő, Szakály Aurél, Bellus Attila, Hertelendy Attila és Andics Tibor jeleskedhetnek remekül.

A darab lényegében egy vitadráma, mit jelent ez itt pontosan?

A darab komoly erkölcsi dilemmát jár körül, azt a kérdést boncolgatja, hogyan maradhat meg embernek az ember – akár gyakorolja a hatalmat, akár ki van téve a hatalmat gyakorlóknak. Ennek kapcsán szól becsületről, barátságról, hűségről, árulásról, öncsalásról. Végre kell-e hajtani az őrült parancsot, vagy szembe lehet szállni vele? A személyiség autonómiájáról szól, hiszen Petronius egy hatalmi présbe van szorítva. Meg kell felelnie a császárnak, ugyanakkor meg kell felelnie a saját lelkiismeretének is. A lelkiismereti szabadság igényéről, határairól gondolkodnak, vitáznak. Ezek bizony mindig érvényes dilemmák maradnak.

 „Amikor szerkesztő voltam egy irodalmi folyóiratnál, és mint ilyen engedelmes eszköze a társadalmi gúla felettem lévő rétegeinek és elnyomója a társadalmi gúla alattam fekvő rétegeinek oly módon, hogy nem adtam le azokat a verseket, amelyekről úgyis tudtam, hogy kiveszik őket.”- írja Székely János a darab születéséről. Tehát az embert felülről is, alulról is szorítja a piramis, erről szól a Caligula helytartója.   

Jól értem, hogy akkor Önök ezt a két oldalról való nyomást helyezték abszolút a középpontba?

Igen. Alapvetően Petronius helytartó vívódásait figyelhetjük az előadásban, aki nem tudja melyik a helyes döntés. A végén természetesen kiderül, hogy nincs jó döntés, hiszen ő is bűnöket követ el. El is hangzik az előadásban zárómondatként: „Addig küzdöttem Caligula ellen, míg Caligula lettem magam is”.

Milyen korban helyezték el a cselekményt?

A történet eredetileg Kr. u. 39-41. között játszódik. Munkatársaimmal, Madák Zsuzsanna dramaturggal, Cselényi Nóra jelmeztervezővel és Szlávik István díszlettervezővel úgy döntöttünk, hogy mai korba, a XX- XXI. századba helyezzük a cselekményt, de persze játszódhatna bármikor.

Hogyan ajánlaná, miért érdemes megnézni az előadást?

Ismét Székely Jánost idézem: ”A darab a diktatúra filozófiáját tárja föl. Nagyobb volt a becsvágyam annál, semhogy konkrét történeti helyzetre reagáljak. Az emberi társadalom hierarchikus szerkezetű minden körülmények között, Arra kerestem választ, hogy egy olyan ember, aki nincs a hatalom csúcsán, de nincs a periférián sem, milyen szorultságokkal kell szembenéznie? Egyrészt engedelmeskedni kénytelen, másrészt parancsolni… Milyen hát morálisan? 

Utólag beláttam, hogy az egész kérdés illúzió. Azért mert a darabomat becsületes vitára építettem. Arra, hogy Petronius, aki Caligula álláspontját kénytelen képviselni, meghallgatja a zsidók álláspontját és érveit, s velük valódi vitában konklúzióra jut. Pedig ez nincs így. A viták nem vezetnek soha semmilyen eredményre, a vitában mindenki a maga álláspontját ismételgeti, darálja. A vita legfeljebb kompromisszummal végződhet, de sohasem megértéssel vagy meggyőzéssel.

Illuzorikus tehát a darab módszere, de amit ábrázolni akartam – nevezetesen a társadalmi gúlán belül létező ember morális szorultságát -, azt megmutattam.”  

Végezetül annyit, számomra rendkívül megtisztelő volt együtt dolgozni a társulattal, hiszen mi képességeinkhez mérten valóban komolyan vettük munkánkat, hivatásunkat és remélem a tisztelt nézők is így látják majd.