A BESZÉLŐ KÖNTÖS – ŐSBEMUTATÓ OKTÓBER 5-ÉN

Nagyszabású zenés produkcióval, A beszélő köntös musical változatának ősbemutatójával köszönti az alapításának 650. évfordulóját ünneplő Kecskemétet a város teátruma. A premier október 5-én lesz Szente Vajk rendezésében.

- Amikor Cseke Péter feltette a kérdést, hogy vállalnánk-e a csapatommal A beszélő köntös színpadra állítását, ráadásul musicalként, egy óriási ’Igen!’ volt a válaszom – mondta a rendező az augusztus 21-én megtartott olvasópróbán. – Az előadás a mi alkotásunk lesz, amely ugyanakkor hűen követi Mikszáth Kálmán regényét, vagyis cselekménye teljes egészében megegyezik a Mikszáth által leírtakkal. 
A bemutatót máris óriási érdeklődés kíséri a szakma és a közönség részéről. A nézők a főbb szerepekben Orth Pétert, Csombor Terézt, Kovács Gyopárt, Bánovits Vivianne-t, Dunai Tamást, Aradi Imrét, Sirkó Lászlót és Pál Attilát láthatják. A látványos produkcióban színpadra lép a KCB társulata, valamint a Cseke-osztály növendékei. 
Szente Vajk, Galambos Attila és Juhász Levente musicaljéhez a díszletet Rákay Tamás, a jelmezeket Kovács Yvette Alida jegyzi, zenei vezető Károly Kati, karmester Drucker Péter és Látó Richárd, koreográfus Túri Lajos.