Együttműködés a kárpátaljai magyar színjátszásért

Magyar nyelvű színészosztályt indít a Kaposvári Egyetem Vidnyánszky Attila vezetésével Beregszászon. Az erről szóló együttműködési megállapodást pénteken írta alá a Nemzeti Színház, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátalja Magyar Főiskola és Kaposvári Egyetem.


Fontos mérföldkő ez a megállapodás – fogalmazott Prof. Dr. Szávai Ferenc az ünnepélyes aláíráson. A rektor az eseményen elmondta: a tíz féléves képzés a tervek szerint a jövő tanévben indul, a végzett hallgatók pedig Kaposvári Egyetemtől kapnak diplomát.
„Az együttműködés nyertese elsősorban a kárpátaljai magyarság és Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház lesz. A képzés kaposvári tanárokkal Beregszászon, Kaposváron valamint a Nemzeti Színházban egyaránt zajlik majd” – erről már Vidnyánszky Attila beszélt.  A Nemzeti Színház vezérigazgatója, a Kaposvári Egyetem művészeti rektorhelyettese úgy véli példanélküli ez az összefogás, amely jól mutatja Rippl-Rónai Művészeti Kar fejlődését is.

Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora szerint az együttműködés egy reménysugár a magyar nyelvű színjátszás jövője szempontjából. A képzés legfontosabb célja a negyedszázada alapított Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház színészutánpótlásának biztosítása.