Vaknyugat című előadás vendégjátéka Oroszországban

A celldömölki Soltis Lajos Színház Martin McDonagh: Vaknyugat című előadása meghívást kapott a 3. Martin McDonagh Fesztiválra Oroszországba, Perm városába.
Az előadásra 2018. október 5-én 19:00-kor kerül sor a permi Bábszínházban.

A fesztivál szervezője a permi "U Mosta" Színház, akik jelenleg nyolc McDonagh előadást tartanak repertoáron. Szimbólikus, hogy az általuk először színpadra állított Vaknyugat (The Lonesome West) című darab a 3. Fesztivál alkalmával hatszor kerül bemutatásra különböző társulatoktól. 
A fesztiválon 22 produkció mutatkozik be, főleg oroszországi színházak előadásában, de érkeznek külföldről is csapatok: Csehországból három produkció, érkezik társulat Moldovából, Grúziából, Bosznia-Hercegovinából, Kazahsztánból, Iránból, Romániából és Magyarországról a Soltis Lajos Színház.
A fesztiválról bővebben ITT  

A Soltis Lajos Színház előadásáról:

Martin McDonagh:
Vaknyugat
dráma

Rendezte: Nagy Péter István eh.


Valene és Coleman, két árva fivér egymás lába alatt él valahol a nyugati világ peremén. Apjuk különös körülmények között épp most vesztette életét. Welsh atya, a hivatásában elgyötört pap az egyetlen lélek a környéken, aki megpróbálja megbékíteni az örökké egymást tépő testvéreket, mielőtt kettejük viszonya még sötétebbre fordulna. 

Martin McDonagh, a kortárs drámaírás fenegyereke sötét humorú története az emberkeresésről egy romokból összehányt kultúrában. 

Felhívjuk az arra érzékenyek figyelmét, hogy az előadásban trágár szavak hangzanak el, megtekintését 16 éven felülieknek ajánljuk! 

„A VAKNYUGAT („THE LONESOME WEST”) című színdarabot először 1997. június 10-én mutatták be az írországi Galway-ben, a Druid Theatre Company/Royal Court Theatre előadásában, a Town Hall Theatre-ben. A Druid Theatre Company/Royal Court Theatre produkcióját először 1999. április 27-én mutatták be New York-ban, a Broadway-n Randall Wreghitt, Steven M. Levy; Norma Langworthy; Gayle Francis; Dani Davis & Jason Howland; Joan Stein & Susan Deitz; valamint Everett King közreműködésével.” 

A színdarab Magyarországon a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével kerül színre. 


Szereposztás:

Coleman Connor Pesti Arnold
Valene Connor Bruckner Roland
Welsh atya Temesi Zsolt
Kicsilány Kelleher Horváth Viktória

Zenész(ek): Gregorich Zsófia, Gregorich Bálint, Gregorich Domonkos
Díszlettervező: Sebők Júlia, kivitelező: Marton Miklós
Technikus: Nagy Zsuzsi, Piller Ádám

Az előadás Permben magyar nyelven orosz felirattal lesz látható.
Az orosz felirat készítője: Sándor Júlia dramaturg
Lektor, konzulens és tolmács: Kozma András dramaturg

Az előadás elnyerte a 2017-es Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) Fődíját

fotó készítője: Benkő Sándor