A Gazdagság: olvasópróbával kezdtek

Megtartották az olvasópróbáját Arisztophanész A Gazdagság című komédiájának a Soproni Petőfi Színházban. A bemutató január 19-én lesz, a rendező Béres László.

Pataki András, a színházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője az olvasópróbán köszöntőjében elmondta: a komédia évadában Sopronban nagy és különleges vállalkozása a színháznak, hogy eredeti görög komédiát tűz műsorára az intézmény. Az országban ebben a színházi szezonban egyedülálló élményt kínálnak ezzel a nézőknek. 

  

-A komédia műfaja kivívta a jogot a demokrácia szülőhelyén, hogy arról beszéljen, ami a társadalomban zajlik. Ezeket a műveket áthatotta a közéleti tartalom, más célt szolgáltak, mint amit ma komédiának hívunk, vagy gondolunk. Ezért az ilyen jellegű vígjátékok nem felfelé nézve tisztelettel szóltak, hanem mindig lefelé hatottak, gúnyosan. Mindemellett ezek a szerzők - mint Arisztophanész is - nem karaktereket, egyéniségeket ábrázoltak, hanem embertípusokat, amelyek örök érvényűen léteznek a mai napig. Ebben is zseniálisat alkottak – hangsúlyozta Katona Imre dramaturg, aki Arisztophanész művét Arany János fordítása után írta színpadra. Hozzáfűzte: ez az előadás a soproni színházban a komédia évadában  emblematikus produkció, mert visszatért a komédia bölcsőjéhez, méghozzá az akkori korra jellemző maszkos játékot is felelevenítve.


Mikó F. László képzőművész 24 maszkot készített a produkcióhoz. Nem kifejezetten klasszikus, a görög színházakra jellemző maszkokat tervezett, hanem a szereplők és a színészek egyéniségének, darabban játszott személyiségének, tulajdonságainak, jellemeinek megfelelő álarcok készültek, görbe tükörként utalásokkal, asszociációkkal, akár csak a karikatúrák.


Az előadáshoz Papp Gyula zeneszerző írt 17 dalt, színes stílusjegyekkel, amelyben dominálnak a balkáni motívumok, a szerb, albán és görög hangulati elemek.


A darabot Béres László állítja színpadra.


-Plutosz a gazdagság és bőség Istene. A jóslat szerint akinek a házába belép, az „meggazdagszik.” Egy maszkos komédiát láthatnak majd a nézők az emberi gyarlóságról. Adj az embernek hatalmat, s megismered az igazi arcát. Erről is szól ez a történet – emelte ki a rendező az olvasópróbán.


Az előadásban színpadra lép Szélyes Ferenc, Ács Tamás, Szőcs Erika, Savanyu Gergely, Papp Attila, Demeter Helga, Marosszéki Tamás, Molnár Anikó, Major Zsolt, Simon Andrea, Horváth Dávid és Kiss Noró. A jelmeztervező Ledenyák Andrea, a díszlettervező Katona Imre, a koreográfus Dávid Péter.