#szinhaziangyalvagyok - a kecskeméti Katona József Színházban

A karácsony előtt indított #szinhaziangyalvagyok jótékony program folytatódik és kibővül: nem csak gyerekek számára szeretné a Katona József Színház elérhetővé tenni a színházi élményeket, hanem olyan felnőtteknek is, akiknek szintén nehezen adatna meg a színházba jutás lehetősége e jótékony program nélkül.
Várjuk azoknak a civilszervezeteknek, alapítványoknak, egyesületeknek, közösségeknek (stb.) a jelentkezését, akik e program keretében szeretnének színházba jönni, vagy olyan ajánlásokat, amelyek segítségével hasonló közösségek hétköznapi életét tehetjük szebbé.

Arról, ki látogathat el minden hónapban a teátrumba, közösen döntünk a közösségi oldalt követőkkel, mivel színházi angyal bárki lehet, aki leadja voksát online vagy személyesen, a Jegypénztárban. 

Ahogy karácsonykor már megvalósult: a megajándékozni kívánt szervezetek megtalálhatók lesznek a teátrum Facebook oldalán, ahol kommentben lehet majd szavazni, illetve a Jegypénztárban is lesz lehetőség a jótékony voksra, azonban itt már személyesen.
Mindenki színházi angyallá válhat, aki részt vesz a szavazásban és így megszépíti minden hónapban 100 felnőtt vagy gyerek hétköznapjait.

Aki megosztaná jótékony cselekedetét, használja a #szinhaziangyalvagyok hashtaget, ezzel segítve a program kommunikációját és terjedését.
Javasolja ön, színházi angyalként, ki juthasson hozzá a páratlan élményhez és jótékonykodjunk együtt!