Small Size Napok 2019

5. Small Size Napok a Kolibriben!

2019. 01. 27.

Január utolsó hétvégéjén ismét a legkisebbeknek szóló színházat ünnepeljük!

Január 25. és 27. között immár ötödik alkalommal rendezi meg a Kolibri Színház a nemzetközi Small Size Napokat, amelynek célja, hogy felhívjuk a közönség, a szakma és a kultúrpolitikusok figyelmét a legkisebbeknek szóló színház fontosságára. A 0-6 éveseknek szóló színházi programok világszerte “A művészet nem kor, hanem kíváncsiság kérdése” mottó köré szerveződnek. 

A 2019-es Small Size Napokra a Kolibri Színház egy különleges eseménnyel készült: január 25-én pénteken egy flashmobot szerveztünk a Jókai téren több mint száz gyerek részvételével. A ‘villámcsődület’ programjaként legfiatalabb nézőink együtt elénekelték a Futóbab című dalt népszerű Bors néni előadásunkból, Novák János vezetésével és művészeink – Megyes Melinda, Fehér Dániel és Ruszina Szabolcs – közreműködésével. A közös éneklést követően a gyerekek arról beszéltek, miért szeretnek gyerekszínházba járni, mi tetszik nekik leginkább a gyerekszínházi előadásokban.

A Vidovszky György rendezte eseményről egy kisfilm is készül, amelyet megosztunk a nemzetközi Small Size közösséggel, szakmai partnereinkkel és fenntartóinkkal.

Szombaton és vasárnap a Jill Tomlinson könyve alapján készült A bagoly, aki félt a sötétben című előadást játszottuk legfiatalabb közönségünknek a Kolibri Fészekben.

 

MI A SMALL SIZE NAPOK?

A Small Size Napok (Small Size Days) egy nemzetközi eseménysorozat, amelynek keretében három napon át a 0-6 éves korosztálynak szóló előadások, szakmai workshopok és egyéb programok zajlanak. A rendezvényre a legkisebbeket és családjukat várják a szervezők, valamint a nevelőket, pedagógusokat és érdeklődőket, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a művészet a születés pillanatától fontos és értékes része az életünknek. 2019 januárjának utolsó hétvégéjén immár ötödször kerül sor a Small Size Napokra a világ különböző városaiban Vilniustól Santanderig, Hämeenlinnától Tijuanáig, Perthtől Tel Avivig. 21 országban 128 különböző program – előadások, workshopok, koncertek, kiállítások – várják a legkisebbeket. A fesztivál különlegessége, hogy a programok egy időben zajlanak, egy nagy, közös “világeseményt” alkotva. A Small Size Napok a Small Size Hálózat (Small Size Network) kezdeményezésére jött létre. 

 

Small Size Hálózat

A Small Size Hálózat (Small Size Network) 2007-ben Nemzetközi Művészeti Szervezetként (Artistic International Association) indult azzal a céllal, hogy szélesítse a legkisebbeknek szóló előadóművészet fogalmát. A szervezet támogatja a tréningeket, a dokumentációt, a művészeti eseményeket és szakmai együttműködéseket. A hálózathoz a világ minden tájáról csatlakozhatnak magánszemélyek, valamint magán- és állami intézmények egyaránt. 2013 márciusa óta a hálózat az ASSITEJ világszervezetének is tagja. Jelenleg a Small Size Hálózatnak 72 tagja van öt kontinens 31 országából: Ausztrália, Ausztria, Belgium, Brazília, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Görögország, Horvátország, India, Írország, Izrael, Japán, Kamerun, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Mexikó, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szingapúr, Szlovénia, Svájc és Svédország.

 

TOVÁBBI KÉPEK A FLASHMOBRÓL:

1.

2.

3.

4.

5.