Jubilál az Egri Érsekkerti Nyári Játékok
A júniusban elhunyt Jászai-díjas színművész-rendező, Szegvári Menyhért írta át és rendezte azt az előadást, a SzeLaVit, mellyel megszületett az egri nyarak meghatározó programja, az Egri Érsekkerti Nyári Játékok.
„Valóban szerelemszínház született tíz esztendeje, hiszen nem volt pénzünk, díszletünk, jelmezeink is alig. Az emberek azonban odaadták a tehetségüket, a szenvedélyüket, a szeretetüket. Ennek egyik bástyája volt Szegvári Menyhért, ő rendezte az első előadást. Egy pici, cirkuszi nézőtéren, padokon, de még a füvön is ültek az emberek. De, ahogy első darabunk címe is utal rá: ’ilyen az élet’” – emlékezett vissza a kezdetekre Tatár Gabriella színésznő, alapító.
Az elmúlt 10 év szembetűnő változásokat hozott, bár a professzionális hangtechnikát a kezdetektől is alapvetőnek tartották, az évek során a fény- és színpadtechnikát is fejlesztették. A második évtől a legkisebb színházrajongóknak már mesejátékokkal is készültek. Első gyermekdarabjukat, az Ágacskát, melyet szintén Szegvári Menyhért rendezett, azóta több mint 300-szor játszották nagy sikerrel.
Kezdetben egy dobogón játszottak a színészek, s az Érsekkerti-tó volt a díszlet, ma már nagyszínpad, kamara- és gyermekszínpad várja a színház szerelmeseit. Emellett két éve 800 fősre bővült a nagyszínpad előtti nézőtér is. „A jubileumi év kapcsán én is nosztalgiázom kicsit, visszanézem a régi felvételeket, s bár látványban sokkal szerényebbek voltak az akkori előadások, a minőség akkor is szerethető volt” – magyarázza a színésznő.
Szintén meghatározó volt az Egri Érsekkerti Nyári Játékok életében egy másik Jászai-díjas rendező, Méhes László idecsábítása, aki azóta is könnyed, ámde minőségi darabokat visz színpadra. „Nyáron az emberek azért járnak a szabad ég alá színházi előadásra, hogy nagyokat nevessenek, a büfében beszélgessenek, találkozzanak egymással. Ez egy másfajta színházi létezés, mint a kőszínházak esetében. Itt a békák brekegnek a háttérben” – nevet Tatár Gabriella.
Persze nem mindig könnyű évről évre egy ekkora produkciót megszervezni és kivitelezni. A tavalyi évben 31 játszónapból 26 alkalommal esett az eső, idén pedig az anyagi nehézségek mellett a járvány miatti bizonytalanság gördített nagy akadályt a színház elé: csupán június végén derült ki, hogy nem maradnak el a jubileumi játékok. „A mostani helyzet nem csupán nekünk, mindenkinek nagyon nehéz – magyarázza a színház alapítója. - Ezért is szeretnénk a július 16-i nyitóelőadással az Egri Markhot Ferenc Kórház dolgozói, a családorvosok, valamint a praxisaikban dolgozó nővérek előtt tisztelegni, akiket az Anconai szerelmesek díszelőadásán látunk vendégül. Külön megtiszteltetés számunkra, hogy a fővédnökséget Dr. Ternyák Csaba egri érsek úr elvállalta, ezzel emelve rendezvényünk jelentőségét. Hiszek abban, hogy minél többet adunk, annál többet kapunk.”
A nehézségek hatására döntött úgy a színház, hogy bármennyire is szerettek volna új előadással készülni, inkább „biztonsági kűrt futnak”. Így sajnos nem kerül bemutatásra a Tanulmány a nőkről című előadás, melyben ismét együtt dolgozhattak volna Lendvai Zoltán rendezővel. Így július 16. és augusztus 14. között a már említett Anconai szerelmesek mellett olyan közkedvelt darabok kerülnek újra színpadra, mint a Csoportterápia, a Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban, a Mezítláb a parkban, a Kölcsönlakás, valamint a Még egyszer, veled, ugyanitt. A gyerekeket pedig 7 féle zenés, illetve interaktív mesejátékkal várják.
További információ: http://pinceszinhazeger.hu/