A vérszipoly – online bemutató a Centrál Színházban

Romhányi József születésének 100. évfordulója alkalmából, 2021. március 6-án szombaton este 7-kor ha nem is ülhetünk még be a Centrál Színházba, a honlapon keresztül az ország egész területéről megtekinthetjük az új bemutatót. A "rímhányó Romhányi” tanítvány Philipp István szövegére Bárány Ferenc zenéjével készült A Vérszipoly című, ellenállhatatlan humorú zenés rímdráma rendezője Puskás Tamás.


A komédia szereplői pedig egy fehérmájú grófnő – Tompos Kátya fergeteges alakításában -, Cserna Antal és Ódor Kristóf mint félkegyelmű grófok, egy melléküzemági munkás, Fehér Tibor és Vári-Kovács Péter mint Vérszipoly, míg Básti Julit élete első Boszorkány szerepében láthatja majd a közönség.  Az előadás a bemutató után on demand módon bármikor elérhető lesz a Centrál Színház honlapján keresztül.


„Nehéz felfogni ép észnek, de egy vámpír számára a nyak csak egy étkészlet. Nappal a szeme kábán csukva, és meg se moccan az ádámcsutka, de ha felvirrad az sötétség homálya, tagjait szerteszét dobálja, és mozgását a denevérről mintázva, elszáll... a színházba! Ez nem holmi tévedés, vagy álhír, valóban erre jár a vámpír, tanú minden nézőben végződő szempár: vérszívóra koncentrál a Centrál.” - olvashatjuk a darab írója, Philipp István kifejezetten a Centrál Színház bemutatójára írt ajánlóját.


Az ellenállhatatlan humorú zenés rímdráma Seholsincs országban játszódik, félkegyelmű grófok, melléküzemági bunkó és a rémirodalom főhősei: boszorkány és vámpír a szereplők. És persze főszerepben a nő, a kielégíthetetlen feleség, a fehérmájú grófnő , akinek fixa ideája, hogy vágyait egy vámpír elégítené ki a legjobban. Az öregecske gróf a problémát egy álvámpír felbérlésével orvosolná, akit a tervek szerint a helyi téesz egyik parasztja „alakítaná”, ám ekkor színre lép az igazi vámpír.... A két szerző vagy harminc évvel megelőzte korát. Vér, szex és klasszikus vígjátéki elemek működtetik ezt az ütős darabot.


Előzetes: https://youtu.be/jvxODZbFh6M  


Jegyvásárlás:

https://centralszinhaz.jegyx1.hu/esemeny/1320


További információ, képek: 

https://www.centralszinhaz.hu/eloadasok/a_verszipoly