Ahol nem félperces showműsor a háború

Ahol nem félperces showműsor a háború

Írta: Lipták Judit/hir6.hu

A fotókat készítették: Baksi, Valló Zoltán

Varga Viktor haragszik az álságos médiára, amely félperces showműsorként tálalja a háborút, s ezzel kiöli az emberekből a maradék humánumot is. A szarvasi Cervinus Teátrum főrendezőjeként ő nem ezt teszi: inkább megdöbbenti, felébreszti a nézőt. Nem csoda, hogy csütörtökön, az általa rendezett „Valahol Európában” című darab főpróbáján is előkerültek a nézőtéren a zsebkendők.

Néhány hónappal ezelőtt húsz Békés megyei gyerek örülhetett annak, hogy kiválasztották egy színházi szerepre. Az elkövetkező hetek, hónapok aztán számukra is kemény munkával teltek, míg végül megszületett a végeredmény: november 17-én a Cervinus Teátrumban elgördült a függöny és először mutathatták meg a közönségnek, milyen a gyermeksors akkor, ha fegyverek ropognak. A Radványi Géza és Balázs Béla filmforgatókönyve alapján, Dés László zenéjével fémjelzett „Valahol Európában” című musical mondanivalója a rendező Varga Viktor szerint ma aktuálisabb, mint valaha.

– Amatőr „gyermekszínészekkel” dolgozni bizonyára komoly kihívás. Most, az első bemutató után hogy érzi: azt látta viszont a színpadon, amit szeretett volna?

– Igen! Lehet és kell is természetesen még csiszolni, de úgy érzem, jó lett a darab. A gyerekek és természetesen profi színészeink is nagyon jó alakítást nyújtottak. Bevallom,Varga Viktor, varga viktor, Ismeretlen helyen

Varga Viktor iszonyatosan nehéz munka van mögöttünk, keményen meg kellett dolgozni azért, hogy a nézők ne bizonytalan gyerekeket lássak a színpadon.

– Én nem láttam őket bizonytalannak. De vajon hogyan élték, élik meg ők ott a színpadon azt a sok kegyetlen dolgot – a háborút, az éhezést, a gyermekhalált – amit ez a darab megmutat? Nem kell őket féltenünk?

– Tévedés azt hinni, hogy ők ugyanazt élik át a színpadon, amit a közönség a nézőtéren. Ők még gyerekek, és ahogyan általában a gyerekek, játszani akarnak. Nem vesznek részt a felnőttek olyan idióta társasjátékaiban, amilyen például a háború. Természetesen a felkészülés során nagyon ügyeltünk arra, hogy mindenki annyit értsen meg a darab mondanivalójából, amennyi az életkorának megfelelően szükséges, senki ne sérüljön. Mivel a nyolcévesektől egészen a tinédzserekig különböző korosztályokhoz tartozó gyerekekről van szó, ezért külön beszélgettünk velük erről.

– Ön amellett, hogy színész és rendező, ráadásul drámapedagógus is, ami gondolom ennél a darabnál nagyon is jól jött.

– Valóban hasznát vettem, s hadd oszlassak el mindjárt egy általános tévedést: a drámapedagógia célja nem az, hogy színészeket neveljen, hanem az, hogy magabiztos fellépésre, bátorságra tanítsa a gyerekeket. Arra, hogy merjenek kiállni az emberek elé, tanuljanak meg hallani és megérteni. Amikor ezekkel a gyerekekkel elkezdtük a munkát, még ők is csak beszéltek, de nem hallottak, mostanra viszont megtanultak egymással is beszélgetni, sokkal nyitottabbak, magabiztosabbak lettek.

– Szigorú volt a próbák során?

– Nagyon, de az ő érdekükben. Megértettem velük, hogy kötelességeik vannak, hogy a próbákat nagyon komolyan kell venni, ugyanakkor az iskolai tanulást sem lehet elhanyagolni, a színházra a szabad idejükből kell időt szakítani (például amit egyébként a számítógép előtt töltenének).

– Ennek a darabnak nagyon kemény a mondanivalója. Miért éppen ehhez nyúlt?

– Mert szólni szeretnék, amíg még lehet. Azt látom, hogy az emberekből lassan eltűnik a humánum, az emberség. Miközben ma is háborúk zajlanak körülöttünk, gyerekek halnak meg, mi ezt szinte érzéketlenül nézzük. Óriási bűne van ebben az álságos médiának, amely szinte show-műsorként, röpke másodpercekben tálalja az emberi kegyetlenkedéseket, tragédiákat. A világ lassan már csak a pénzről szól, generációk nőnek fel úgy, hogy szinte semmit nem jelent nekik a humánum fogalma.

Erről eszembe jut egy régi történet, nem tudom, igaz volt-e. Még a zsidók deportálásának idején történt. Amikor az egyik többszintes ház földszintjéről elvitték az első lakókat, akkor valaki megkérdezte a ház egyik (még nem deportált) lakójától: miért nem szólt ellene? Nem válaszolt semmit. Amikor az első emeleten lakókat is elvitték, megint megkérdezték, miért nem szólt. Azt felelte, félt. Legközelebb már őt is vitték. Akkor már szólt volna, de nem volt kinek. Nos, én nem szeretnék így járni: időben szólok, hogy ébredjünk fel, nehogy 20-30 év múlva már ne legyen kinek szólnunk, mert teljesen kihal az emberekből az emberség.

-  Erre a mondanivalóra kívánt ráerősíteni azzal is, hogy a kegyetlen „Egyenruhás” szerepét nem férfi színészre osztotta, hanem Dósa Zsuzsa személyesíti meg?

A háborúban a félelem az úr. - Ha egy férfi irtja a gyerekeket, azon már sajnos meg sem döbbenünk. Ha azonban egy anyai ösztönnel megáldott lény, egy nő teszi ezt, az talán még megmozgatja az érzéseinket.

– A csütörtöki főpróbán teltház volt, s a pénteki és a szombati előadásokra is már majdnem minden jegy elkelt. Mit gondol, meddig tartják majd műsoron a Valahol Európában-t?

- Decemberben még egy előadás lesz, a későbbiekben pedig szeretnénk legalább 2-3 évig műsoron tartani. Vidékre és a Felvidékre is elvisszük, de erről még nem tudok részletet mondani. Egyelőre annyi biztos, hogy nyáron Szlovákiában, a Nyárasdi Színházi Esték keretében is bemutatjuk.