Bajnokok szavalnak a Nemzetiben

A Nemzeti Színház Nagyszínpadát színészek helyett híres magyar sportolók töltik meg rövid időre, hogy november 13-án, a magyar nyelv napján verset mondhassanak A Vers a bajnoktól című esten olimpiai, paralimpiai, világ-, Európa és magyar bajnokok népszerűsítik a verset, a kultúrát, a magyar nyelvet.

Napra pontosan két évvel ezelőtt, november 13-án rendezte meg először a Nemzeti Színház a programot. Az idén harmadik alkalommal jelentkező eseményen, november 13-án 18 órától ismét kiemelkedő teljesítményű, közismert és szeretett magyar sportolók mondják el kedvenc verseiket a Nemzeti Színház Nagyszínpadán.

A sportolók nagy örömmel, de legalább akkora izgalommal vállalták a versmondást az esten, hiszen ne feledjük: a színpad nem az ő természetes közegük, különösen, ha verset kell mondani. A eddig élmények alapján bátran állíthatjuk: szavalással is bajnoki teljesítményt nyújtanak!

Az idei eseményen verset mondanak: Adámi Zsanett paralimpiai 4. helyezett úszó, Drávucz Rita, négyszeres magyar bajnok vízilabdázó, Gyurkó Alexandra, szervátültetett világjátékok győztes úszó, Hargitai András, olimpiai bronzérmes úszó, Marosi Ádám: világbajnok, olimpiai bronzérmes öttusázó

Kőbán Rita, olimpiai bajnok kajakozó, Lázár Bence, volt NBI-es labdarúgó, Martinek János, olimpiai bajnok öttusázó, Portisch Lajos, olimpiai bajnok sakkozó, a Nemzet Sportolója, Suba Róbert, paralimpiai ezüstérmes kajakozó

A műsorvezető: Bakos-Kiss Gábor, a Nemzeti Színház színművésze

A gálán fellépnek a Kaposvári Egyetem negyedéves színészhallgatói és a Nemzeti VERSeny versmondó verseny első három helyezettje.