Juszt is ripityom!

Fura egy nép vagyunk mi, hisz hiába keveredünk kilátástalan helyzetekbe, bánat helyett ilyenkor is inkább mulatunk. Nem volt ez másképpen 150 évvel ezelőtt, Mikszáth korában sem, és különösképpen előszeretettel tartotta ezt a jó magyar szokást az elszegényedő, de előkelő származását büszkén fitogtató nemesi réteg.

Az Újszínház A Noszty fiú esete Tóth Marival című darabjában Almási Sándor alakítja Noszty Ferencet, az ifjú dzsentrit.

Főszereplőnk természetesen a színpadon is szerét ejti annak, hogy sírva vigadjon.  Almási Sándor pedig olyan átéléssel húzatja el a maga nótáját, hogy a jelenet után mi magunk is azt érezzük: “Juszt is ripityom!”

Az Újszínházban legközelebb november 27-én, vasárnap láthatják A Noszty fiú esete Tóth Marival című előadást.Vigadjon velünk: ha öröme van azért, ha bánata van, azért!