Kezekbe szállt vissza a Vastaps

Az elmúlt esztendőkben már hagyománnyá vált, hogy a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház az évad elején átadja a Vastaps-díjakat azoknak a produkcióknak és színművészeknek, amelyek, illetve akik az elmúlt évadban a legtartalmasabb szórakozást nyújtották a közönségnek a különböző bérletes előadásokban. A közönségszavazatok alapján hét kategóriában adták át a Black Comedy című darab előtt az elismeréseket, s ugyancsak ez alkalommal vehették a színház T. Pataki László-emlékgyűrű és Zenthe Ferenc Emlékplakett elismeréseit az arra méltók.

A Zenthe színház előző évadbeli előadásai végén szavazásra kérte fel közönségét, amely alapján kialakult a Vastaps-díj végeredménye minden bérletes sorozatban. Simon Lajos, a színházat működtető kft. igazgatója a díjátadó ünnepségen megköszönte a közönség támogatását az immár kilencedszer meghirdetett elismerés odaítélésében és kérte a publikumot: az új évadban is segítsenek szavazataikkal a legjobb produkciók megtalálásában.

Ezt követően  mutatták be a kategóriák jelöltjeit, majd invitálták a színpadra a legjobbnak választott produkciók alkotóit. A legjobb mesedarab a Zenthe Ferenc Színház  Nincs többé iskola című előadása lett, a díjat Molnár Ernő rendező vette át. Az ifjúsági előadások kategóriájában is egy zenthés produkció, a Képzelt beteg vitte el a pálmát, amelyet Susán Ferenc rendező köszönt meg a publikumnak.

A családi bérletes előadások közül az egri Gárdonyi Géza Színház és a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház közös produkciója, a Szaffi bizonyult a legjobbnak, az elismerést Topolánszky Tamás koreográfus és Blaskó Balázs, a Gárdonyi színház igazgatója vette át. Az operett előadások közül a Budapesti Operettszínház Régi nyár című előadására szavaztak a legtöbben, a díjat az előadás főszereplője, Kalocsai Zsuzsa vette át.

A legjobb férfi színész kategória hatalmas versenyt hozott, hiszen nagy neveket megelőzve Rácz János Lord Frank Babberly-je, a Charlie nénje című darabban mutatott játéka nyűgözte le leginkább az ezerfejű cézárt. A hölgyek versenyében is nagy neveket megelőzve végzett az élen Bozó Andrea, aki a Bányavízben formálta meg Irént, a házvezetőnőt.

A legjobb előadásnak járó szobrocskát a Rózsavölgyi Szalon Romance.com produkciója érdemelte ki, az elismerést Dicső Dániel rendező és Szentpéteri András ügyvezető vehették át.

A kilencedik Vastaps-díjak átadását követően még két elismerés talált gazdára: a T. Pataki László-emlékgyűrűt a Madách-díjas író-rendező özvegye, P. Kerner Edit adja át minden évben annak a helyi színésznek vagy színházi szakembernek, aki a kiemelkedő munkát nyújtott a salgótarjáni színjátszás nívójának emelkedéséért. Ez évben Csank Pétert „gyűrűzték meg”, aki több darabban színészként, jelenleg a társulat díszítőjeként segíti a Zenthe színházat.

A társulat minden esztendőben belső szavazáson dönt a Zenthe Ferenc Emlékplakett tulajdonosának személyéről, aki a legmaradandóbb produkciót nyújtotta az évadban. Ezt a díjat idén Farkas Zoltán érdemelte ki, elsősorban a Komámasszony, hol a stukker?-ben K. Müller megformálásáért.

A Zenthe Ferenc Színház elismeréseinek átadását követően a publikum a Black Comedy bohózatot tekinthette meg, amely végén máris szavazhatott, segítve ezzel  a 10. Vastaps-díj odaítélését.