Közösségteremtő színházi előadások Békéscsabán
Ebben az évadban is folytatódik a Békéscsabai Jókai Színházban a nagysikerű Ádámok és Évák Ünnepe elnevezésű program, amelynek keretében középiskolás csoportok - pedagógusok és a színház művészeinek segítségével – hoznak létre egy-egy színházi produkciót. Az Ádámok és Évák Ünnepe idei témája William Shakespeare művei. A teátrum művészei az egész évadban zajló felkészülés során mentorként támogatják a csapatokat. A színház helyet és technikai feltételeket biztosít a bemutatkozásokhoz, ahogy az elmúlt években is. A nyitó megbeszélésre október 18-án került sor a Művész Kávéházban, ahol Tege Antal színművész, a projekt békéscsabai vezetője ismertette a részleteket a megjelent pedagógusokkal és örömét fejezte ki, hogy idén sem csökkent az érdeklődés az iskolák részéről.
A szolnoki Szigligeti Színházból indult kezdeményezéshez hat éve csatlakozott a Békéscsabai Jókai Színház. Így ebben az évadban már hatodik alkalommal ünnepeljük az Ádámokat és Évákat. – mondta el Tege Antal. 2012-ben Madách Imre drámáját, Az ember tragédiáját, míg 2013-ban Biblia történeteket, 2014-ben magyar regéket és mondákat, 2015-ben Arany Balladákat, 2016-ban a Jókai Színház 2015/2016-os darabjait mutatták be a diákok. Idén, pedagógusi kérésre, Shakespeare műveit adtuk meg témaként. A bemutató előadásra előreláthatólag március végén kerül sor.