Nádházy Péter kapta a Cervinus Teátrum első nívódíját

Szűnni nem akaró taps, ováció, még taps, majd vastaps formájában fejezte ki szeretetét a szarvasi közönség a Cervinus Teátrum első nívódíjasa, Nádházy Péter felé, mikor kihirdették, hogy a névre szóló gravírozott szarvas szobrocska első alkalommal őt illeti.

– Minden színháznak van egy saját szakmai díja, amit minden évben ki szoktak osztani. Ez a nívódíj a színvonalról szól. Úgy éreztük, hogy a Cervinus Teátrum felnőttkorba lépett, és legyen egy saját szakmai díjunk, amivel inspirálni tudjuk a közönséget, a művészeket, valamint meg tudják köszönni a művészeknek azt a mérhetetlen munkát, amit a színházba fektettek – árulta el a díj létrehozásának előzményeiről dr. Dósa Zsuzsa, a Cervinus Teátrum művészeti igazgatója.

A keddi Valahol Európában előadás után átadott díj odaítélésekor nem volt kérdés, hogy ki viheti haza először. A döntés szavazatok alapján történt. Ebben az évben Belinszki Zoltán, Csasztvan András, Varga Viktor és Dósa Zsuzsa volt a szakmai grémium tagja, de jövőre bővíteni szeretnék ezt a kört, akár olyan nézőkkel is, akik gyakran járnak színházba.

A díjat minden év ezen az időszakában fogják átnyújtani annak, aki kivételes szakmai tevékenységével hozzájárul a színház egy vagy több produkciójához, a társulat jó hírnevének öregbítéséhez, illetve emberként is példamutatóan végzi a munkáját. Nem csak színész kaphatja, hanem táncos, díszlettervező, jelmeztervező is, bárki, aki művészember. Arra a kérdésre, hogy ki volt még versenyben a Cervinus Teátrum első nívódíjáért, Dósa Zsuzsa csak annyit mondott “nem volt kérdés, ki kapja”.

Az eseményt sikerült annyira titokban tartani, hogy a színpadon senki sem sejtette, mi következik, mikor Dósa Zsuzsa, immár átöltözve a színpadra lépett.

– Nagyon meg vagyok hatva. Semmit sem tudtam erről az egészről. Tényleg meglepett. Semmit sem sejtettem, még akkor sem, amikor Zsuzsa azt mondta, hogy nem jön be a tapsra – idézte fel az örömteli pillanatot Nádházy Péter már a színfalak mögött.

– Én idejöttem, teljesen ismeretlenül, és engem elkezdtek itt szeretni, tisztelni… akkor én is csak szerethetem, tisztelhetem őket. Zsuzsiékat nagyon régen ismerem. A viszonyunk mindig is nagyon jó volt. Engem nagyon megtiszteltek, kifejezetten nagy szeretettel és tisztelettel bántak velem, és ez rendkívül jól esett. Az ilyenfajta bizalmat nem lehet másképp meghálálni, csak úgy, hogy az embernek – ha már én vagyok itt a legidősebb – igenis példát kell mutatni. Nem engedhetem meg magamnak, hogy azt mondják, hogy ez is lazít. Nem lazítok, pontosabban másképp lazítok, de azt nem veszik észre – igyekezett meghatottságát szavakba önteni a díjazott.

Mikor Nádházy Péter a színpadra lép, valóban tapintható a közönség szeretete. Ezt a szűnni nem akaró taps is közvetítette felé. Arra a kérdésünkre, hogy mennyire jön át neki ez a szeretet a színpadon, a következőt válaszolta:

– Amikor az embernek már bejövő tapsa van… Elő-előfordult, hogy voltam már itt más társulattal is, és akkor is szerettek, úgy kezeltek, mint egy idevalót, akkor az jó, azt érzi az ember.

A díj maga a névre szólóra gravírozott szarvas szobrocska mellett, egy díszoklevéllel, egy üveg itallal, valamint egy szolid anyagi támogatással is jár.