Négyöthat: Színházpedagógiai foglalkozás felnőtteknek

Január 21-én, szombaton A két Korea újraegyesítése előtt és után közös játékra és beszélgetésre invitáljuk azokat, akik szívesen gondolkodnának és játszanának együtt az előadás kapcsán. A Behívó keretében számos iskolában már évek óta sikerrel futó háromlépcsős programunkba havi rendszerességgel családok, baráti társaságok, egyéni érdeklődők is bekapcsolódhatnak. Előzetes tudás, előképzettség nem szükséges – némi játékkedv és kíváncsiság nem árt! aket korea 700 A két Korea újraegyesítése | fotó: Dömölky Dániel A programon a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A jelentkezéseket péntek éjfélig várjuk az edu@katonaszinhaz.hu címre. Itt az előadásra jegyigényeket nem tudunk fogadni, csak a színházpedagógiai regisztrációkat várjuk ide. A minimum létszám 15, a maximum 30 fő. A program résztvevőit szombaton délután 5 órakor várjuk a színház főbejáratánál, az előadást követő beszélgetés pedig várhatóan este 10-kor ér véget.