Nemzeti Színház - A Gulag virágai bemutató
A második világháborúban járunk. A szovjet hadsereg által megszállt területen megszületik egy kisfiú, akit családjával együtt a Gulagra hurcolnak, ahol mérhetetlen mennyiségű szenvedést és megaláztatást élnek át.
A '60-as években egy november hetedikei ünnepségre készülődnek a Perm-36-os lágerben. A rabokat felszólítják, hogy szereplőként vagy szerzőként vegyenek részt a műsorban. Egy barakkban - ahol a kultúrfelelős és egy tangóharmonikás lakik és dolgozik - folyik a szereplőválogatás és a beérkezett írások felolvasása, szelektálása. Végül az ünnepség is itt kezdődik el.
A Gulag virágai a fiú életén és a táborlakók november hetedikei előadásának történetén keresztül mutatja be a munkatábor borzalmas és ellentmondásos viszonyait. Elhangzanak a Gulag-hagyomány fájdalmas és gyönyörűséges, néha humoros versei, történetei - a kommunista realizmus csasztuskái, indulói és jelszavai özönében. És mindeközben elénk tárul az a fantasztikus művészi teljesítmény, amit a Gulagra hurcolt emberek hoztak létre!
HOBO és az előadás dramaturgja, Kozma András 2009-ben személyesen járt a Perm-36-os tábor romjainál, az előadás az ott szerzett élményeken is alapszik!
A Gulag virágai című produkciót Földes László HOBO írásából és válogatásából színpadra állítja Vidnyánszky Attila, szereplők Földes László HOBO és Rácz József, zenei közreműködő Pál Lajos.
Bemutató: 2016. november 12.