Suha Kálmán emlékére

A zenész angyal
(Suha Kálmán emlékére)

A tágas ég, s a véges föld határán,

hol az éj s a hajnal összeér,

az ég Urának szőlejében,

épp a keresztútnál,

a zenész angyal

némán üldögél.

Arcán borosta,

orrán hunyorgó szemüveg,

kezében gitár, a húrokon babrál,

töpreng, a szárnyait meg-megigazítva,

talán, ha egy dalba mégis belefogna,

köré gyűlne mind a földi zenekar.

És felzeng a futam, melyből a fény kel,

s az égi zengés csak árad, nem csitul,

de más zene ez már, nem a földi ének,

a mennyben nincs bánat, és senki nem vidul.

Kezét csendnek a húrokra ereszti,

ezt még inkább ne…

amit magamból adhattam, ennyi volt?

Csak ennyi?

…

A fehér ing alól laposüveg kerül,

egy korty még, s a gitártokba teszi,

itt hagyom, suttogja, ezt is a földön,

hisz csak egy hang leszek az égi zenekarban,

Megyek, Uram, tudom,

nincs mód tovább várni,

azért csak sajnálom, mert jó volt

a földiekkel együttmuzsikálni…