Terefere Csiszár Imre rendezővel a Művész Kávéházban

Terefere a Művész Kávéházban címmel új programsorozatot indított a Békéscsabai Jókai Színház. Minden pénteken 17 órától egy-egy művésszel találkozhat, beszélgethet, fotózkodhat, tereferélhet bárki, aki betér a Jókai Színház Művész Kávéházába egy kávéra, teára, süteményre. Az első alkalommal, a nagy sikerrel futó Macskajáték című előadás főszereplőivel Fodor Zsókával és a Jászai-díjas Felkai Eszterrel tölthettek el egy kötetlen, önfeledt órácskát az érdeklődők, majd Vadász Gábor, színházunk ifjú színművésze következett. A programsorozat folytatásaként október 14-én pénteken, 17 órától Kovács Edit színművésznő beszélgetőtársaként, Csiszár Imre Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló Művész rendező várja a közönséget egy kis tereferére.

Csiszár Imre korábban a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője, a Nemzeti Színház igazgatóhelyettese, majd igazgató főrendezője, a Gyulai Várszínház igazgatója, a Művész Színház, illetve a Thália Színház igazgatója is volt. Major Tamás osztályában végzett és a Mester egyik leghűségesebb tanítványa és követője. Ennek megfelelően ő is nagy Shakespeare és Brecht rajongó és szakértő. Gazdag rendezői életművében e két szerző művei kiemelt szerepet kaptak. A tavalyi évadban az ő rendezésében láthatták a Tévedések vígjátékát és a Jóccakát, anyát... teátrumunkban. Az országosan elismert rendező jelenleg Mrożek Tangó című drámáját rendezi a Jókai Színházban.

https://youtu.be/ZHri2cLFU4A