Terefere Vikidál Gyulával Békéscsabán
Tucatnyi színházi és filmszerepet, elismerések, kitüntetések sorát tudhatja maga mögött, többször volt az év énekese, két Emerton-díj és egy Liszt Ferenc-díj tulajdonosa. Több évtizede van a pályán, de máig is fiatalokat megszégyenítő lendülettel és energiával lép fel a színpadra. Vikidál Gyulával a Terefere programsorozat folytatásaként Bartus Gyula, a Jókai Színház Jászai-díjas színészművésze beszélget október 21-én, 17 órakor a Művész Kávéházban.
Az énekes zenei pályája 1965-ben indult, kezdetben az Iris, majd a Gemler, Pop, Recorder, Gesarol és Pannónia együttesek tagjaként. Az országos ismertséget az 1974-ben alapított legendás P. Mobil hozta meg számára, később a Dinamit, a P. Box és az MHV zenekarokban is énekelt.
„Énekes színészként 1982-ben debütáltam a Városmajori Színpadon, a Krízis című zenés műben, mint Góré, a bandavezér. Kerényi Imre 1985-ben rendezte az István, a királyt a Nemzeti Színházban, akkor játszottam először kőszínházban. Innentől sorra kaptam a felkéréseket, eldőlt a sorsom. Az első prózai szerepem Mufurc volt, a Téli regében, amit nagyon szerettem, főleg a nyelvezete miatt.” – fogalmazott Vikidál Gyula.
Többször alakított már történelmi személyeket, úgy mint Dózsa György, Dobó István és persze Koppány. Évekkel ezelőtt a Jókai Színházban Valkay tanár úr szerepébe bújt, ezúttal viszont Pósalaky úr karakterét ölti magára Vikidál Gyula, a Légy jó mindhalálig című musicalben, melynek éppen a beszélgetés napján lesz a bemutatója, Seregi Zoltán rendezésében.