Terefere a békéscsabai Művész Kávéházban - Bozsó Józseffel és Teremi Trixivel
Folytatódik a Jókai Színház nagysikerű Terefere sorozata: október 28-án, pénteken 17 órától Bozsó József és Teremi Trixi színművészekkel tereferélhetnek az érdeklődők a Művész Kávéházban.
A páros meghívásának apropója, hogy ezen a héten A víg özvegy című operettben láthatja közönség őket a Békéscsabai Jókai Színház színpadán.
Bozsó József revü és sztepptáncosként kezdte pályáját, koreografált az ország különböző színházaiban, a Magyar Televízióban, majd 1986-ban felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakára. Még abban az évben szerződtette az Operettszínház, ahol tizenöt évadot töltött. Közben a Színművészetin is tanított öt éven keresztül, a Balettintézet mellett.
2001 augusztusától szabadúszó, azóta főleg külföldön dolgozik.
Alapító tagja és vezetője a Magyar Zenés Színháznak.
Teremi Trixit a Pécsi Nemzeti Színház vezető karnagya fedezte fel, az ő javaslatára felvételizett a Színművészeti operett-musical szakára. 19 évesen már az Operettszínház tagja volt. Már 23 éves korában kiérdemelte a Bársony Rózsi Emlékgyűrűt, ami a legjobb szubretteknek adható kitüntetés.
2001 májusától ő is a külföldi turnékat járók életét választotta, akárcsak Bozsó József.
Közös munkájukról, magánéletükről tudhatunk meg kulisszatitkokat október 28-án. Találkozzunk újra a Művész Kávéházban!