Új színházi nevelési program a nagyváradi Szigligeti Színházban

Új színházi nevelési programmal várja az érdeklődőket a nagyváradi Szigligeti Színház: a Súgólyuk elnevezésű program célja, hogy a programban résztvevők játékos formában ismerkedhessenek meg egymással, a színházzal, valamint a minket körülvevő világgal. Az egyes előadásokhoz kapcsolódó felvezető és reflektáló tevékenységek a drámapedagógia módszerével kutatják az alkotások – és általuk a kortárs jelenségek – értelmezési lehetőségeit.

A tesztfoglalkozásokra 2016 tavaszán került sor, akkor Eszteró Ida pszichológus és Bordás Andrea drámapedagógus foglalkozásvezetők a Veszedelmes viszonyok kapcsán beszéltek férfi-női viszonyokról és párkapcsolatokról a Iosif Vulcan Pedagógiai Líceum, valamint a Művészeti Líceum diákjaival. A novemberi foglalkozások a középiskolás bérletek első előadását, Az én kis hűtőkamrám című kortárs alkotást, valamint az általa felvetett problémákat (alá-fölérendeltség, kiszolgáltatottság, személyes válságok) helyezik középpontba.

A foglalkozások elsősorban a középiskolás bérletekkel rendelkezők számára szólnak, de igény esetén a szervezők más csoportoknak is biztosítanak időpontokat. Érdeklődni a pr@szigligeti.ro címen lehetséges.